Elhunyt Bajkai István, a Fidesz alapító tagja

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 23. 15:25
A politikus 59 évet élt.
Piréz

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Bajkai István jogász, a Fidesz alapító tagja és országgyűlési képviselője. Ezt a kormánypárt tudatta közleményében, amely szerint saját halottjuknak tekintik az elhunytat.

Fotó: Fidesz

Bajkai István 1990-től négy éven át volt Budapest VI. kerületében önkormányzati képviselő, 2014-től 2018-ig pedig a VII. kerület önkormányzati képviselőjeként és alpolgármestereként tevékenykedett. 2018-ban bekerült a parlamentbe, ahol a Törvényalkotási Bizottság alelnöke, valamint 2022-ig az Igazságügyi Bizottság tagja volt.

2017-ben az Aranycsapat Testület alelnökévé választották, a rákövetkező két évben pedig a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) megbízott pénzügyi biztosa, majd idén januárig a MÖSZ elnöke volt. Emellett tagja volt a Magyar Védjegy Egyesületnek, valamint a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek is. 

Tevékenységéért 2015-ben Kiváló Ügyvédi Munkáért, két évvel később Laurus-díjat kapott. 2018-ban Tiszteletbeli székely címet adományoztak neki, 2019-ben megkapta a Széchenyi-aranyérem kitüntetést, valamint az '56-os Hűség a Hazához Ezüst fokozatú Lovagkeresztet, 2021-ben pedig Vasvári-díjjal ismerték el.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.