
Egymást érik a gyászhírek Kárpátalján az utóbbi hónapokban, ugyanis egyre több ember esik el az orosz-ukrán háború poklában, többek között magyar származású katonák is.
A Kárpátinfó most arról számolt be, hogy egy újabb kárpátaljai férfi esett el a harctéren: Leonyid Derbak nyugalmazott rendőr alezredes ugyan már korábban visszavonult, de a háború miatt ismét szolgálatba helyezte magát, és egyenesen a rettegett bahmuti frontra vezényelték, ahonnan gyásztól összeroppant családja már csupán halálhíréről értesült.
A háborúban meghalt Leonyid Derbak, az Ukrán Fegyveres Erők kárpátaljai katonája, a Belügyminisztérium különösen kiemelt ügyeinek egykori vezető nyomozója
– közölte a belügyminisztérium munkatársa, Sztepan Matico Facebook-oldalán. Azt is hozzátette, hogy a hősi halottként tisztelt alezredes március 9-én, egy légicsapás következtében vesztette életét.
Bár még pontosan nem tudják, hogy a férfit mikor temetik, a térségben nem az övé az egyetlen búcsúztató, ugyanis egymást érik a temetések: mint arról a Bors is írt, a Munkács melletti halottasházak valósággal megteltek, nemrégiben adták meg a végtisztességet a magyar származású katonának, Fejér Ivánnak is, aki szintén Bahmutnál lelte halálát az egyik támadás közben.
Bahmut a több mint egy éve folyó háború egyik fő gócpontja napjainkban, a hírek szerint jelenleg itt folynak a legvéresebb harcok is, ugyanis ezt a térséget ostromolják leghevesebben az orosz katonák.
Kiderült, hogy legutóbb a Wagner csoport vezetésével jelentős számú orosz egység tört be a bahmuti iparnegyedbe, ahol egy gyárat és egy fontos hídfőállást is elfoglaltak.
Az ukrán hírszerzés információi szerint azonban a siker korántsem egyoldalú, jelentéseik szerint ugyanis a zsoldosok 80 százaléka életét vesztette az ostrom alatt, így a 45 ezer főnyi zsoldosseregből mindössze hétezren maradtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.