Dráma

Pár nap különbséggel testvére után halt a 21 éves nő

K.B.

Létrehozva: 2023.03.08.

Felfoghatatlan tragédiák sorozata sújtott egy családot.

Olyan súlyos csapás ért egy családot, amit elképzelni is nehéz, nemhogy megélni. Egy testvérpár egy hét különbséggel vesztette életét. Mindketten életük elején jártak még.

A gyász gyertyái
Képünk illusztráció

Az első tragédia február 12-én következett be a 26 éves Shaunie halálával, aki fiatalkora ellenére, két kisgyermek büszke anyukája volt. Testvére, a 21 éves Shavanna szívszorító posztban osztotta meg testvére elvesztése miatt érzett szívfájdalmát. A családnak pedig egy héttel később kellett bejelentenie, hogy Shavanna is elhunyt.

- Nem is tudom, mit mondjak. Megint elveszítettem egy másik testvérem. Mindkettőjüket túl hamar vették el tőlünk. Mindkettőtöket örökké szeretlek és hiányozni fogtok, tényleg nem tudom elhinni, hogy elvesztettem a legjobb testvéreket a világon. Az egész életetek előttetek állt... Az élet néha igazságtalan. Legalább újra együtt vagytok és kitartotok egymás mellett, mint mindig! Nyugodjatok békében lányok – búcsúzott a nővérektől a harmadik testvérük.

A család azt tervezi, hogy egyszerre vesznek végső búcsút a nővérektől, akiket egymás mellé helyeznek nyugalomra. A rendőrség a kettős tragédia kapcsán annyit árult el, hogy jelenleg folyik a nyomozás, és minden fontos tájékoztatást megadnak a lényeges fejleményről a családtagoknak – írja a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038811
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038811
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?