Az ufó hívők egy emberként szisszentek fel, amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) élő felvételén a semmiből egy szivar alakú hatalmas objektum úszott be a képbe. Az adást pillanatokon belül meg is szakították.
Az eset évekkel korábban történt, de most egy magát ufó szakértőnek valló férfi azt mondta, valószínűleg egy mega űrhajót lehetett látni a felvételen, ami két gömb mellett cirkált közvetlenül a Föld felett. Kihangsúlyozta, hogy ez a legvalóságosabb bizonyítéka annak, hogy léteznek földönkívüliek.
- Több száz, valószínűleg több ezer órányi ISS élő közvetítésű felvételt figyeltem meg, és láttam már UFO-kat, láttam már jégkristályokat, láttam már űrszemetet és láttam már fényvisszaverődést. Amit itt látunk, az egyikre sem hasonlít – mondta Tyler Glockner, aki YouTuben továbbosztotta a rejtélyes felvételt.
- És úgy tűnik, hogy röviddel azután, hogy ezek az objektumok láthatóvá válnak, a NASA vagy szándékosan vagy az ufók teszik ezt maguktól, de az objektumok mindig gyorsan elhalványulnak – utalt arra Tyler, hogy a NASA szándékosan titkolja az ufó észleléseket.
A NASA nem erősítette meg az észlelést, azonban néhány hónappal később, bejelentette, hogy felfedezett egy a Naprendszeren áthaladó Oumuamua nevű csillagközi objektumot. Az Oumuamua egy sziklás, szivar alakú objektum, ami akár 400 méter hosszú is lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.