Tragédia

Két kisgyermek sír az anyukájuk után: Holtan esett össze egy 32 éves nő az edzésen

LA

Létrehozva: 2023.03.01.

A család értetlenül áll a tragédia előtt.

A 32 éves Katy Hancock világ életében sokat sportolt és igyekezett egészségesen élni. Családját ezért is döbbentette meg, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Fotó: Pixabay

A nő apja, Chris Taylor azt mondta a The Sunnak, hogy lánya egészségesnek tűnt, egyedül annyit látott, hogy a történtek előtti napokban Katy fejfájásra panaszkodott. Kiderült, hogy Katynek agyi aneurizmája volt - ez a verőereken kialakuló tágulat, amely az agyi ereket is érintheti. Baj akkor van, amikor az ér megreped, mert ekkor agykárosodást és halált okozhat.

Katy egy fitneszórán minden előjel nélkül összeesett, onnan kórházba vitték. Az MRI-vizsgálat után intenzív osztályra került. A kétgyermekes anyuka egy héttel később halt meg.

Halála férjét, Edd-et teljesen összetörte, most gyermekeik, a 4 éves Dylan és a 2 éves Taylor miatt próbálja magát tartani. Úgy tudni, Katy gyakran járt síelni, úszni, és imádott vitorlázni és kerékpározni.

– Mindenki imádta a humorát és a mimikáit. A memóriájával senki sem szállhatott versenybe, akár egy 20 évvel korábban látott filmet is fel tudott idézni – mondta Chris.

A nő apja most létrehozott Katy emlékére egy GoFoundMe oldalt, hogy a gyerekek oktatásának finanszírozására gyűjtenek, illetve a temetési költségekre.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?