Kiskorúan

Iskolás magyar kislányt koronáztak királynővé

Piréz

2023. március 23. csütörtök 17:45

Suliba nem a koronázási ékszerekkel megy.

Kalapos király után itt az öltönyös királynő! A Little Miss Hungary szépségverseny idei újdonságát éppen az adta, hogy a szokásos estélyis és fürdőruhás bemutató helyett koktélruhában és nadrág-zakó kombóban vonultak fel a versenyzők a demjéni Cascade Hotelban. 

Fotó: Little Miss Hungary

A szervezők választását az is indokolhatta, hogy ezen a megmérettetésen az indulók többsége kiskorú: bébi, mini, little, pre-teen és teen kategóriában nevezhettek. Mindenesetre a szülőkre is nagy felelősség hárul abból a szempontból, hogy a hétköznapi életben, az iskolában vagy óvodában is megmaradjon a gyerekek egészséges önképe - mondta el Kovács Krisztina, aki már több éve készíti a versenyzők sminkjét is frizuráját.

Fotó: Little Miss Hungary

A versenyeken a lányokból a lehető legjobb formájukat hozzuk ki. Ami részben problémás is lehet, hiszen akadt már rá példa, hogy az oviba vagy az iskolába is a versenyruhájukban, sminkjükben szerettek volna menni

- mesélte el a szervező-asszisztens. 

Az idén immár huszadik alkalommal megrendezett tehetségkutatóra több mint hatszázan jelentkeztek az ország minden szegletéből. Minden kategóriában hirdettek győztest, de a királynők királynője, vagyis az abszolút győztes a 11 éves Sólya Réka lett. 

Sólya Réka, a királynők királynője (Fotó: Little Miss Hugary)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048431_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy miért vertek lengyel fociszurkolók spanyolokat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15677_resized.jpg?avcount=1685606410
origo.hu

Repültek a söröskorsók és a székek - itt a videó a budapesti Európa-liga döntő előtti verekedésről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049788_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kupleráj és trágárkodás – megdöbbentő beismerés érkezett Gyurcsány újpesti emberétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047767_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderítettük: ekkor érkezik júniusban a családi pótlék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046180_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megtalálták az extrémsportoló holttestét a Himaláján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15676_resized.jpg?avcount=1685606410
origo.hu

Felesége engedélyével randizik Lukács Miki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048527_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ők a Maconkai-víztározó legcukibb családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046224_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb bizonyíték: 19. századi festmény árulkodik az időutazásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048938_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hónapos kutyatetem borzolja a kedélyeket: újabb fordulat Dolly volt menedzserének botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685606410
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/UHxQIlq45DzsjKn07nfj8pdTEdPjWsOouBd0rHfjWeM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Yjc0YmI2OGNhOTRlYWNhNDA3OGFjZTVlYWYzOWJl.jpg
Everest

A csúcshódító serpa kitálalt a problémákról

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/5WbzuVeqQ5_vQVhszIlJxV_sEHT4m4VhePL9GH4fXbU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyMjc2M2FlZjI5ZTRjNGQ4NzgwMWUwOGMxMTdiNzY0.jpg
Mount Everest

Tízmilliókba kerül a halálhegy megmászása, mégis sokan kifizetik