Sokkot kaptak a szülők: gyerekek haltak meg, amikor busz hajtott egy napközi épületének

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 08. 20:10
Két gyermek életét vesztette, hat másik pedig megsérült szerdán reggel a kanadai Montréal Laval nevű elővárosban, ahol egy busz hajtott a helyi napközi épületének - közölte a kanadai rendőrség szóvivője.

Az 51 éves buszsofőrt gondatlan vezetés és emberölés vádjával őrizetbe vették. A sérült gyerekeket kórházba szállították, de egyikük sincs életveszélyes állapotban.


Stéphane Boyer lavali polgármester szerint a férfi tíz éve az önkormányzati tömegközlekedési vállalat alkalmazottja, és nem volt eddig balesete.


 

"Van egy olyan elmélet, hogy ez egy szándékos cselekedet volt, de ezt még a vizsgálatnak meg kell erősítenie" 

- mondta Boyer.


Szemtanúk beszámolói szerint a sofőrt három szülőnek sikerült legyűrnie, miután kiszállt a buszból, meztelenre vetkőzött és ordibálni kezdett.


Mindazonáltal a szerencsétlenség körülményei egyelőre nem ismertek, s az áldozatul esett gyerekek életkorát sem tették közzé.


A helyi sajtó tudomása szerint mintegy nyolcvan - ötévesnél fiatalabb - gyerek jár a napközibe.


Justin Trudeau miniszterelnök és Francois Legault, Québec tartományi kormányának vezetője részvétét fejezte ki a történtekkel kapcsolatban.


Laval nagyjából 30 kilométerre északnyugatra van Montréal városától, Kanada legnépesebb tartományában, Québecben.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.