Egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze a 21-es főút 42-es kilométerénél, Bátonyterenye határában. A bátonyterenyei hivatásos és az észak-mátrai önkéntes tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A mentők is a helyszínen tartózkodnak. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani - közölte a Katasztrófavédelem.
Február első napján egy másik borzalmas tragédia történt: elhunyt egy édesapa Gyöngyöstarjánnál. Akkor egy kamion és egy személyautó ütközött. Bár a segítség azonnal a helyszínre érkezett, a kocsit vezető férfi életét már nem lehetett megmenteni, három utasát pedig feszítővágóval kellett kiszabadítani a roncsból.
Az autót a 46 éves Attila vezette, a családapát a család, barátok és ismerősök tucatja gyászolja:
- Csodálatos férj és apa volt, borzalmas, ami történt. Attila soha nem volt felelőtlen, valószínűleg most sem a tempójával volt a gond, hanem a tükörjégre fagyott úton fékezett egyet, és kicsúszhatott. Teljesen össze vagyunk törve
- mondta el a Borsnak a család egyik ismerőse. Hozzátette, úgy tudja, hogy a két sérült állapota stabil:
- Velük volt az Isten, mert a kocsi elejéből szinte semmi nem maradt, teljesen összezúzta a kamion. Sajnos, aki a sofőr és az anyósülésen ült, annak esélye sem volt, de azt hallottuk, hogy a másik két utasnak stabil az állapota - szögezte le a lesújtott ismerős.
A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt írta, hogy a másik két utas könnyebben sérült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.