Magyar a bahmuti pokol újabb áldozata: Még nem tudják, mikor temethetik el a hős parancsnokot

Ukrajna
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 07. 08:30
Újabb kárpátaljai katona halt hősi halált Ukrajna védelmében. Sztankó Sándor tragédiájának hírét a hétvégén jelentették be. A katonai parancsnok a társai védelmében áldozta életét.
KKP

Rohamosan fogy a férfiak száma Kárpátalján. Az állandó, erőszakos mozgósítás során gyakran az utcáról hurcolnak el hadköteleskorúakat, és már viszik is őket a frontra vagy a kiképzőtáborba. Még azt sem engedik meg nekik, hogy a családjuktól elbúcsúzzanak, és az is előfordult már, hogy a feleségek és gyermekek már csak a családfő halálhíréről értesültek. 

Sztankó Sándort hiába várja haza a két kislánya

Sztankó Sándor azonban önként állt a hadsereg, és ezzel az ország szolgálatába. Kitartása révén hamar felküzdötte magát a parancsnoki rangig, de a titulusában rejlő előnyökkel nem élt vissza. Megtehette volna, hogy a veszélyesebb feladatokat másokkal végezteti, de ő példát kívánt mutatni, és senkitől sem kért olyat, amit ő maga ne tett volna meg. Ez okozta a vesztét. A katonatársaiban mindvégig ő tartotta a lelket, és képes volt még fegyverrel a kezében, az ellenség kereszttüzében is mosolyogni. Hitt abban, hogy Ukrajna győzelemre  viheti, és az ellenséget kiűzhetik az országból – írja a Ripost.

Nem tudják, mikor temethetik el

A bajtársai szerint lélekben mindvégig erős volt, és ezzel a többieket is pozitív hozzáállásra biztatta. Szeretett volna hazamenni a családjához, hiszen a szerető feleségén kívül két kislánya is várta, de már sosem ölelhetik meg.

 Életét a véres bahmuti csatában vesztetet el. Családja egyelőre nem tudja, mikor vehet végső búcsút Sándortól. 

Sándorról rengetegen megemlékeztek a családtagjai mellett a barátai és az ismerősei is. Az egykori, ilosvai iskolájában is gyászolják. Az intézmény egy megható közleményben emlékezett meg az egykori diákjáról, a hozzászólások pedig szünet nélkül érkeznek az egykor ismerősök, de az ismeretlenek részéről is. 

A halottasházak megteltek, az elhunytak földi maradványainak kellő tisztelettel való őrzésére gyakran nincs is lehetőség.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.