Ezt a zavart tükrözi az a poszt, amit Dietz Guszti osztott meg néhány napja, és ami, ha meg nem is ijesztette meg, de elgondolkodtatta ismerőseiket. A világbajnok ketrecharcos soraiból arra lehetett következtetni, hogy valamiféle komoly, megoldásra váró problémával találták magukat szemben, ami mint kiderült, igaz is. Ugyanakkor korántsem arról van szó, hogy a kapcsolatukkal lenne probléma. Csupán csak nem értettek egyet egy fontos, a családjuk jövőjét döntően befolyásoló kérdésben. Laky Zsuzsi szépségkirálynő ugyanis szíve szerint maradna a Duna-parti házukban, míg Guszti szeretne elköltözni onnan. A színész minderről a Borsnak mesélt.
„Az a helyzet, hogy az utóbbi időben szép sikereket értem el színészként, és ennek köszönhetően jövő tavasszal végre be tudom fejezni a házunkat. Egyúttal szeretném, ha eladnánk és kicsit távolabb költöznénk a civilizációtól. Muci viszont szeret itt élni, és úgy volt vele, hogy ha valamikor költözne, az csak az után jöhetne szóba, hogy lányaink már nagyobbak” – kezdte a Borsnak Dietz Guszti, aki hozzátette:
Na, ebből volt egy egyébként se nem túl hangos, se nem túl hosszan tartó vitánk, és most úgy tűnik, hogy sikerült azonos álláspontra helyezkednünk.
„Vagyis a költözés mellett döntöttünk” – folytatta a küzdősportoló, aki éppen ennek örömére posztolta ki azt a gondolatot, amit többen is félreértettek: „Szeretlek Muci, teljes szívemből azóta is... Közeleg a vége, rendbe rakjuk ezt is, meglátod, és megyünk tovább együtt…” – állt az írásban, melyhez Guszti még egy 9 évvel korábbi posztját is mellékelte. Éppen azt, amiben a budapesti lakásuk elhagyásáról számolt be.
Dietz Gusztáv MMA-harcos ezután részletezte, mi is a gondja az egyébként idillinek mondható környezettel, ahol most él Laky Zsuzsival és két kislányukkal.
„Szeretnék nagyobb földterületet és szeretnék a lehető legtávolabb lenni a tömegektől és a Dunától. Az ugyan igaz, hogy a kertünk sövénnyel határolt, így tulajdonképpen elszeparáltan élünk, de kicsit unom, hogy ha a kertben beszélgetünk, azt rengetegen hallják körülöttünk. Nyaranta pedig olyan forgalom van a Dunán, hogy az ember esze megáll. A motorcsónakok, hajók és jet skik hangja szüntelenül behallatszik hozzánk.
Nem titkolt vágyam az is, hogy szeretnék egyre inkább önellátóvá válni, vagyis zöldségeket, gyümölcsöket termelni és esetleg háztáji állatokat tartani.
Ehhez pedig terület kell…” – magyarázta az Ázsia Expresszt is megjárt színész. „Nos, ahogy halad az idő, egyre kevésbé tolerálom az egy négyzetméterre jutó f*szkalapok nagy arányát” – nevetett. Dietz Gusztáv filmekben szerepel mostanában, jelenleg éppen a harmadik nagyjátékfilmjét forgatja Szlovákiában és éppen a napokban kapott felkérést egy főszerepre a legismertebb szlovák színész partnereként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.