„A gyerekeim anya nélkül fognak felnőni” – zokogta a rákos nő

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 23. 06:00
Gyógyíthatatlannak minősítették az orvosok az édesanyát. Senki sem tudja, mennyi ideje lehet még hátra.
K.B.

Egy kétgyermekes édesanya két munkahelyen is dolgozott, hogy a lehető legjobbat tudja adni a családjának. Ám pont ez a folyamatos hajtás hozta el számára az elkerülhetetlen véget.

Recovering,Little,Child,Lying,In,The,Hospital,Bed,Sleeping,,Her
Képünk illusztráció / Fotó: Gorodenkoff / Shutterstock

Egyik éjszaka a mosdóban azt vette észre, hogy vérezni kezdett, de ezúttal máshogy, mint szokott. Mivel a vérzés mellé olyan kínzó fájdalom is társult, hogy nem bírt felkelni a földről, végül orvoshoz fordult. Ekkor közölték Esther Hodgessel, hogy harmadik stádiumú méhnyakrákja lett.

- Utálom magamat azért, hogy nem mentem el a rendszeres szűrővizsgálatokra, de ezzel már együtt kell élnem – zokogta Esther, aki minden nőt arra biztat, ne kövessék el az ő hibáját.

Az édesanya rákja kezelhető, de nem gyógyítható, ami azt jelenti, élete hátralévő részét kezelésekre járva kell leélnie. Azonban tavaly szeptemberben a rák átterjedt a tüdejére is.

- Nem tudtam elmondani a gyermekeimnek. Szörnyen érzem magam. Tudom, hogy soha nem fogok meggyógyulni és egy bizonyos ponton meghalok. A gyerekeim anya nélkül fognak felnőni - tette hozzá Esther.

Mivel az édesanyának fogalma sincs, hogy mennyi ideje van hátra, igyekszik minden pillanatot kiélvezni és szeretteivel tölteni. És reménykedik abban, hogy története másoknak intő példa lesz – írja a The Sun.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.