Tűz

Egy élet munkáját tette tönkre egy felelőtlen kamasz, egy emberként fogtak össze a miskolciak

Létrehozva: 2023.01.04.

Igyekeznek segíteni a helyiek azon a családon, akinek egy felelőtlen kamasz tűzijátéka miatt gyulladt ki a lakása Miskolcon. A lakás teljesen élhetetlenné vált.

Mint arról a Bors is írt, egy élet munkáját tette tönkre egy felelőtlen kamasz Miskolcon szilveszterkor: a fiatal ugyanis éppen tűzijátékot lövöldözött, amikor az egyik egy közeli panellakás erkélyére esett. A tűz azonnal tovább terjedt a lakás többi részére is, ami végül szinte teljesen kigyulladt. 

A ház teljesen kiégett, a helyiek próbálnak segíteni a családon - Fotó: Bujdos Tibor / Borsod Online

Az RTL Híradója idő közben megtudta, hogy a tüzet vélhetően egy 16 éves tini okozta, ő lőhette a rakétát az erkélyre, ellene pedig azóta gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt eljárás

Egy szemtanú szerint a fiatalok ezután elszaladtak: 

- Pont főztem, csak az ablak nyitva volt, éreztem, hogy ez más szag, nem kaja, nem is petárda, hangja is volt elég nagy Hallottam, ahogy a kölykök elfutnak az ablak alatt röhögve

 - írta egyikük. 

A tűz miatt végül  összesen 40 embernek kellett elhagynia a lakását, öten pedig - köztük egy mentésben segédkező rendőr - füstmérgezéssel kerültek kórházba. A család három ott lakó azonban nem volt a lakásban az eset idején, később tudták meg, mi történt a tulajdonukkal, ahova vissza sem tudtak térni, rokonoknál húzzák meg magukat. 

Azonban a környék azóta összefogott a családért, úgy tudni, hogy rövid időn belül több tucat helyi ajánlott fel ruhát, segítséget vagy éppen lakhatást a károsultaknak: 

- Ez természetes. Mi is itt lakunk nem messze, szóval akár mi is lehettünk volna az áldozatok. Szörnyű belegondolni abba, hogy egy élet munkája ment tönkre egy felelőtlen kamasz miatt 

- szögezte le az egyik környékbeli, aki hozzátette, hogy a helyiek különböző fórumokon érdeklődnek, hogy hol tudnak segíteni a családon:

- Láttam, hogy van, aki ruhákat ajánl, más pedig berendezési tárgyakat - mesélte. 

Nem csak Miskolcon okozott problémát a szilveszter éjjel: az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 eset igényelt tűzoltói beavatkozást, ebből 48 alkalommal tűz miatt - közölte a Katasztrófavédelem

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze