Tűz lobog a dányi családi ház kerítés nélküli udvarán. Tucatnyi gyászoló áll körülötte. Mind a 13 éves Zsoltot, becenevén Dáriuszt, illetve 52 éves nagymamáját, Hajnalkát siratják. A férfiak észrevesznek bennünket, és a házba invitálnak.
Nálunk az a szokás, hogy a halott házában virrasztunk, és az elhunyt szeretteinkre emlékezünk
– mondta közben az egyik rokon.
Mónika az édesanyját és az unokatestvérét veszítette el, a veszteséget egyelőre nem képes felfogni.
Azt kívánom, hogy a teherautó sofőrjét zárják börtönbe! Maradjon ott örökre!
Ezt nem úszhatja meg, hogy miatta halt meg két ember! – mondta a Borsnak a gyászoló nő.
A baleset előtt az autóban hárman utaztak egy férfi rokonnal együtt. Ő beszélt lapunknak a baleset részleteiről.
Kaptunk egy defektet, ezért megpróbáltam a gumit kicserélni. A kocsiból Dáriusz és Hajnalka is kiszálltak!
Bár ne tették volna! Nem vettük észre, hogy nagy sebességgel közeledik egy teherautó. Nem lassított, így elütötte a szeretteimet. Mindketten úgy repültek, mint a bábuk – emlékezett vissza a rokon.
– Ebben a balesetben a sofőr a hibás! Ez a meggyőződésem! A gázolás után persze távolabb megállt, de segítséget egy fiatalember hívott, aki látta mi történt, ezért ő is félreállt. Sokkot kaptam. Láttam meghalni egy embert, akit szeretek.
A nagymama a helyszínen belehalt sérüléseibe, az unokáját kórházba szállították, de az orvosoknak az ő életét sem sikerült megmenteniük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.