A Retró Rádió hétfő reggeli műsorában Bochkor Gábor a Bors szerkesztőjével, Molnár Gittával beszélt a csütörtökön történt rendőrgyilkosság kapcsán. A beszámolóból újabb, exkluzív részletek derültek ki.
– A szomszédok beszámolója szerint egy idős hölgy ajtaját rongálta meg, de nem ez az idős hölgy volt az első, akihez az elkövető erőszakosan bekopogtatott, hanem több szomszédhoz is. hogy a 112-t melyik szomszéd hívta, azt nem tudjuk pontosan.
Annyit tudunk, hogy a férfi zavart viselkedése már ezt megelőzően elkezdődött.
– Ezután öt rendőr vonult a helyszínre, feltételezhetően ketten biztosították a helyszínt, hárman mentek, hogy intézkedjenek a férfi ellen.
Bochkor Gábor kérdésére kollégák elmondta: az intézkedés elkezdődött a férfival szemben, le is fegyverezték, ezután a 17 centiméteres pengéjű kés az elhunyt körzeti megbízott zsebébe került, majd ezt követően a lépcsőház automata világítása lekapcsolódott
akkor valami történt a férfival, mert feltételezhetően előtte együttműködő volt.
– A sötétben mégis ekkor megszerezte a kést és azonnal szúrt – mondta Gitta.
– Ebben a szituációban a rendőrök nem használhatják úgy a lőfegyvereiket hogy azzal esetlegesen ártatlanok életét is veszélyeztetik. Tehát azt is mérlegelniük kell a rendőröknek ha esetleg a szomszédok kirohantak a sötét lépcsőházba, nem lövöldözhetnek. Az utcán – ez látható a videófelvételeken – járókelők vannak a környéken, illetve ott megy egy villamos közvetlenül a férfi mögött utasokkal – mondta Gitta azzal kapcsolatban, hogy vajon jól tették-e a rendőrök, hogy nem lőttek azonnal.
A rendőrnek ilyenkor fel kell mérnie a szituációt, hogy ha neadjisten nem találja el pontosan, valami történik, gellert kap a golyó, satöbbi, akkor más is megsérülhet.
– A másik része pedig, hogy jelenleg a jogszabályok szerint fel kell őt szólítani. Ekkor már megtörtént az az eset, ami feljogosítja a rendőröket arra, hogy lőfegyvert használjanak, adott esetben ugye a késes támadás, de ettől függetlenül a felszólításnak eleget kell tenni.
Erről mi egy ügyvédet kérdeztünk meg, aki azt mondta, hogy a rendőrök ebben a szituációban maximálisan szabályosan jártak el
– tette hozzá.
– A férfit ezután azonnal kórházba szállították, mint ahogyan a sebesült rendőröket is, hiszen egy ilyen szituációban az ő életét is kötelesek megmenteni – részletezte kollégánk, hozzátéve: – Az elkövető lábából kiműtötték a golyót, ezután teljesen jól volt, és amikor kollégánk bejutott hozzá a kórterembe, mosolyogva fogadta őt.
Nagyon zavart volt már az intézkedés idején, közben ugyanis azt kiabálta, hogy hívjanak rendőrt.
– A szomszédok elmondása szerint a férfinak konfliktusa volt szinte mindenkivel, amennyire tudták, elkerülték. Volt egy hölgy, aki egyszer-kétszer összefutott vele, és habár személyes konfliktusa nem volt, de például már arra is meglepően agresszívan reagált, hogy a kerületben fizetőssé akarják tenni a parkolást.
Olyan egyszerű, hétköznapi dolgokra is agresszívan reagált, ami már adott okot aggodalomra.
– Az eset egyébként nyilvánvalóan mindenkit megdöbbentett, de tudták, hogy erről a férfiról van szó. Más értesülések a droghasználatot is alátámasztották, úgy tudni, a munkáját is ezért veszítette el korábban – tette hozzá Gitta, majd hangsúlyozta: – Arra, hogy tettével tisztában van-e a rendőrgyilkos, egyelőre nincs válasz, ám mint korábban megírtuk, a férfi lapunknak azt nyilatkozta, hogy általában tiszta a lelkiismerete. Azt, hogy tettével tisztában volt-e, vagy továbbra is bódult állapotban van, arra később az orvosszakértő fog tudni válaszolni.
A tettest a bíróság elmegyógyítóban történő kezelésre ítélte, az pedig a későbbiekben derül majd ki, hogy hogyan folytatódik az eljárás. A büntetés mindenesetre nem végleges, a végleges ítélet még várat magára, az ügyre felállított nyomozócsoport jelenleg is vizsgálódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.