Tragédia

Kórházba került, meghalt a 26 éves ismert szépség

Létrehozva: 2023.01.22.

Évek óta súlyos személyiségzavarral küzdött a 26 éves lány.

Emberi mulasztás okozhatta annak a 26 éves lánynak a halálát, aki feltehetően mérgezés miatt vesztette életé az Egyesült Királyságban egy kórházban. Az eddigi vizsgálatok alapján Beth Matthews egy internetről rendelt szertől hallhatott meg. A rejtélyes fehér por Oroszországból érkezett, azt egyelőre nem tudni, hogyan juthatott Beth a porhoz. A lánynak egyből leállt a szíve röviddel azután, ahogy lenyelte a halálos szert. A vizsgálatok szerint súlyos szakmai hibát követhetett el a személyzet azzal, hogy nem ellenőrizték a speciális megfigyelés alatt álló lány személyes tárgyait.

A mentálhigiéniás blogger, Beth Matthews óriási követőbázissal rendelkezett a közösségi felületein, ahol korábban még egy sikertelen öngyilkossági kísérletébe is beavatta a követőit. A lány évek óta labilis személyiségzavarban küzdött, aminek következtében többször is felvetődött benne az öngyilkosság gondolata. 2019-ben egy hídról is leugrott azért, hogy véget vessen az életének, ám a csodával határos módon túlélte a zuhanást, azonban maradandó sérüléseket szenvedett. Ezután több hónapot töltött kórházban, majd átszállították egy pszichiátriai osztályára, ám onnan 2019 szeptemberében haza is engedték.

Beth ezután kezdte el a blogolást, és létrehozta a "Life Beyond the Ledge" névre keresztelt blogját, ahol folyamatosan beszámolt az élményeiről. 2021-ben azonban az állapota ismét rohamosan romlott, és ismét kórházba került. A lány lelkiállapotát nagyban meghatározhatta a volt élettársával való szakítás is. A bírósági vizsgálatok azt is megállapították, hogy Beth halála előtt többször rákeresett a mobilján mérgező szerre - írja a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715048710
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715048710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715048710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715048710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?