"Főzés közben mindent megáldok" - maga készíti a család ételeit a megvakított kemecsei édesanya

anya
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 21. 17:30
Önállóan próbál boldogulni a hétköznapokban a volt párja által mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya. A 23 éves Gabriella kiválóan bánik a fakanállal és a késsel. A fiatal lány a házában fogadott bennünket.
Kóré Károly

Lakatos Gabriellát tavaly februárban Gy. Attila,  a volt párja mindkét szemére megvakította. A 23 éves édesanya megjárta a poklot, de tudja, a kislánya miatt muszáj összeszednie minden erejét. Gabi kiismeri magát és bármit megtalál a házában. Könnyen eligazodik az ingatlanban, és ugyan tapogatózva, de bot nélkül, önállóan közlekedik a szobák között.

A fiatal nő a Borsnak elmondta: az általa átélt borzalmak feldolgozásában komoly szerepet játszott a főzés.
 

 

 

Kislánya minden kívánságát teljesíti

- Azt a bizonyos szombati napot úgy vertem ki a fejemből, hogy elkezdtem a konyhában alkotni. Gyakran megkérdezem a kislányomtól, mit szeretne enni, én pedig örömmel elkészítek neki bármit. Olyan nincs, hogy ő kakaós csigára vágyik, és nem kap 

– magyarázta Gabriella, majd kérésünkre megmutatta, hogyan darabolja a zöldségeket. Természetesen balesetmentesen.

 

"Főzés közben mindent megáldok"

- Egy igazi profi egyébként sem nézne oda, tehát ebből a szempontból mindegy is, hogy nem látom, amit teszek. Megfogom a hagymát, és végigsimogatom. Ahol puha, kivágom, mert tudom, hogy az a rész rossz. Ezt követően beirdalom, aztán keresztbe is bevagdosom. Egy cigány asszony csak a húst vágja deszkán – mosolygott Gabriella.

Főzés közben mindent megáldok. Ezzel adok hálát Istennek az ételért, ráadásul fel is készítem az eledelt arra, hogy a családom megegye.

Gyerekkorom óta jól érzem magamat a konyhában, és mindig boldoggá tesz, hogy amit készítek, azt a szeretteim elfogyasztják – mesélte a fiatal lány, és hozzátette: bármilyen meglepő, a saját főztjéből nem eszik. Hogy miért? Amire az étel az asztalra kerül, Gabi már telítődik az illatával.

 

A ruháit is meg tudja különböztetni

Gabriella a megvakítása óta eltelt közel egy év alatt megtanulta a ruháit is megkülönböztetni egymástól.
- Leginkább az anyagát és a szabását figyelem. Tudom, hogy hova melyiket illik felvennem – jelentette ki határozottan Gabi.

A megvakított nő azt is elmondta lapunknak, hogy a volt párjának soha nem fog megbocsátani, de egyelőre nem nyitott új kapcsolatra.

Én hozzám férfi ne közelítsen!

 - mondta határozottan.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.