Vád

Szívszorító: a szekszárdi család teljesítette a beteg akaratát, most gyilkossággal vádolják őket

Létrehozva: 2022.12.05.

Módosítva: 2022.12.05.

A súlyosan cukorbeteg asszony többször is megpróbált véget vetni életének, családja azonban mindig megmentette. Könyörgött férjének és fiának, hogy legközelebb hagyják őt meghalni. A család végül teljesítette kérését, most gyilkosság vádjával állnak bíróság előtt.

Döbbenetes és egyben szívszorító eset miatt áll bíróság elé hétfőn délután egy Tolna megyei nyugdíjas és a fia. Bűnük az, hogy eleget tettek idős, beteg hozzátartozójuk utolsó kívánságának.

A férfi nyolcvanas évei elején járó felesége már évek óta súlyosan beteg volt, több féle gyógyszerrel is kezelték, többek között inzulinnal a cukorbetegsége miatt. 

Fotó: Pexels (illusztráció)

A betegségei miatt az asszony depresszióba esett, többször is megpróbált önkezével véget vetni életének. 2020 márciusában például túladagolta az inzulint. Ekkor azonban férje és első házasságából született fia megmentették az életét: azonnal orvost hívtak az asszonyhoz, aki így megmenekült a biztos haláltól. 

Az idős nő viszont továbbra is rosszul viselte betegségeit, többször is hangoztatta férjének és fiának, hogy végezni fog magával, mi több, kijelentette: 

legközelebb nem hívhatnak segítséget, sőt könyörgött fiának és férjének, hogy hagyják őt meghalni. 

A tragédia tavaly június 3-án következett be: ekkor a nő ismét túladagolta magának az inzulint, majd egyszerűen lefeküdt aludni. Férje másnap vette észre, hogy az asszony eszméletlen, amikor nem tudta felébreszteni. Bár az asszony fia többször megemlítette, hogy orvost kéne hívni anyukájához, a nevelőapja emlékeztette: 

megígérték az asszonynak, hogy hagyják meghalni, így a mentők értesítése helyett csupán hideg vizes borogatással kezelték az eszméletlen nőt, aki másnap kora délután elhunyt, nem sokkal később pedig megtalálták a saját kezűleg írt búcsúlevelét is. 

Orvosi segítséget csak ekkor hívtak, azonban már hiába: a betegnek már pulzusa sem volt és nem lélegzett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azonban a szakértői jelentés szerint az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna a hosszú órákon keresztül haldokló beteget. 

Az asszony idős férjét és fiát a történtek után eljárás alá vonták, és hétfőn délután emberölés vádjával kell bíróság elé állniuk.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731236_auto_resized.jpg
origo.hu

Ördög Nóra élő adásban hozta zavarba Krausz Gábort és Mikes Annát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22528_resized.jpg?avcount=1701604211
origo.hu

Kijev polgármestere megtámadta az őrjöngő Zelenszkijt, puccs jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731065_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ördög Nóri alaposan keresztbe tett Marics Petinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729818_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731099_auto_resized.jpg
vg.hu

Halált okozhat a népszerű fájdalomcsillapító mellékhatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22534_resized.jpg?avcount=1701604211
origo.hu

Így fogták el a muszlim terroristát Párizsban (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732082_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 4-10.: Nagyszerű hét vár mindenkire

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701604211
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731270_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez durva volt: Stana Alexandra élő adásban pofozta fel Marics Petit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701604211
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Di4sM3kPh5GQdsnCdPrOl2rg7LV0cAThCahBP9Ck91k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0Yzk5NTU1MzVlNTRiOTk5NGMxNDc4ZTVlZjdkY2Yz.jpg
Háztűz

„Remegtem és zokogtam, hogy mi lesz most velünk" – csak a csodának köszönhető, hogy nem robbant fel Flóráék háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot