A Magyar Nemzeti Balett együttes nyolc külföldi származású táncművésze - közöttük több orosz-ukrán házaspár - Novák Katalintól, Magyarország köztársasági elnökétől vette át honosítási okiratát szombaton délelőtt A diótörő című balettelőadás előtt a Magyar Állami Operaházban, Budapesten.
A táncművészek állampolgársági esküt tettek a dokumentumok átvételét megelőzően gyerekeik jelenlétében a színpadon, ezt követően pedig elénekelték a magyar himnuszt az ezerfős nézőközönség előtt.
Novák Katalin Facebook-posztjában úgy fogalmazott:
"A szeretet erősebb minden háborúnál. A háborút ítéljük el, nem az embereket, nem a művészetet és nem a kultúrát."
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az eseményen elmondta, hogy jelképesnek tartja a vegyes házasságban élő párok állampolgársági ceremóniáját. "Mindenki érti, hogy miről van szó, az emberek és a népek egyenlőségéről, a közöttük való béke megteremtéséről" - fogalmazott, külön kitérve arra: egy orosz szerző balettelőadása előtt kerítettek sort az alkalomra.
A művészek évek óta Budapesten élnek, életüket a magyar balettnek szentelik - húzta alá a főigazgató. A "nemzeti balett" azt jelenti, hogy a magyar állam támogatja az együttest; arra törekednek, hogy a világ legkiválóbb művészei legyenek a társulat tagjai - fűzte hozzá.
Az eseményen állampolgári esküt tett az ukrán származású Golovinya Julija címzetes magántáncosnő és a fehérorosz Radzius Mikalaj magántáncos; az orosz Sztarosztyina Krisztina címzetes magántáncosnő és az ukrán Kekali Jurij magántáncos; az orosz Melnyik Tatjána balettművész és az ukrán Melnyik Vlagyiszlav tánckari művész; a kazah Tanikpajeva Alija balettművész és az orosz Tyimofejev Dmitrij balettművész. Golovinya Julija és Radzius Mikalai A diótörő előadásban is szerepel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.