Menczer Tamás: Magyarország tartja magát a megállapodásokhoz

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 15. 20:10
Magyarország tartja magát "azokhoz a megállapodásokhoz, amelyeket a kohéziós forrásokról és a helyreállítási alapról kötött" - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, aki a magyar kormány nagy sikereként értékelte a megállapodásokat.
MTI

Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy Brüsszelnek kompromisszumra kell törekednie, nem pedig nyomásgyakorlásra, "ez persze Lengyelország vonatkozásában is igaz" -tette hozzá.

A globális minimumadóról elmondta: 

a magyar kormány nem támogat adóemelést, és elérte, hogy az iparűzési adót "be lehet számítani", így Magyarországon nem lesz adóemelés a globális minimumadóval összefüggésben.

Menczer Tamás kitért arra is: sikerült azt a kompromisszumot elérni, hogy az EU az uniós költségvetésen belül nyújt segítséget Ukrajnának, nem pedig közös hitelfelvétellel.

Az államtitkár értékelése szerint a magyar érdekeket minden döntésnél meg tudták védeni.

Az uniós tagországok energiaügyi minisztereinek e heti tanácskozásáról azt mondta: sikerült elérni, hogy az atomenergiára ne vessenek ki szankciót, mivel az Magyarország számára "vörös vonal". A gázársapkát Menczer Tamás bújtatott brüsszeli szankciónak nevezte, amelynek - mint mondta - célja az orosz gáz kiszorítása Európából. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság nem tud talpon maradni orosz gáz nélkül, ezért a gázársapkát a kormány nem támogatja.

Az Európai Parlament volt alelnökét, Eva Kailit ért korrupciós vádakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: azokról derült ki, hogy azok korruptak, akik korrupcióval vádolták Magyarországot.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.