Környezetvédelem

Magyar szenzáció: egy hazai találmány szedi össze a folyókon a szemetet

BGA

Létrehozva: 2022.12.16.

Folyótakarító hajót fejlesztett egy magyar cég. A Robo-Collect névre keresztelt, napelemmel működő jármű teljesen automata: high-tech kamerával szúrja ki a hulladékot, amit begyűjt, szétválogat majd zsákokba pakolja. Ezáltal az áradásokkal érkező szemét mennyisége jelentősen csökkenhet a folyóinkon.

Évtizedes problémát oldhat meg egy hazai vállalkozás új fejlesztése. Mivel Magyarország alapvetően vizes ország, ezért óriási gondokat okoz a folyóvizekbe kerülő hulladék. Ráadásul Európa egyik legjobban szennyezett folyója a Tisza, amely több száz kilométeren keresztül kanyarog az Alföld vidékén. A nagy áradások idején több mint 500 műanyag palack érkezik Ukrajnából és Romániából percenként. E szemétmennyiség éves szinten akár 20 ezer tonnára is rúghat.

Az épülő robothajó, a Robo-Collect
Az építés alatt álló hulladékgyűjtő hajó, a Robo-Collect Fotó: KSZGYSZ

Mozgalom inspirálta a fejlesztőket

A hulladék eddigi kitermelésére és összegyűjtésére számos megoldási kísérlet született már, de a legújabb egyben a legígéretesebb is. Az elmúlt évek, évtizedek tapasztalataira alapozva fejlesztette ki a Future Plastik Kft. szakmai partnereivel együtt azt a rendszert, amely észleli, begyűjti és osztályozza a folyón úszó hulladékot. A Robo-Collect névre hallgató hulladékgyűjtő hajó egy kamerarendszerrel, kiemelő szállítószalaggal és hulladékosztályozó rendszerrel ellátott szerkezet, amely segíti a hulladékszennyezés elleni harcot és támogatja az összegyűjtött szemét újrahasznosítását. A fejlesztők a Tiszai PET Kupa – hazánk legeredményesebb folyami hulladékgyűjtő mozgalma – által ihletett berendezéssel a szakemberek szeretnék felhívni a figyelmet a lakossági és ipari eredetű folyószennyezésekre és azok kockázataira.

Vízen a hulladékgyűjtő robothajó, a Robo-Collect
Robo-Collect a vízen, ez a hajó fogja mentesíteni a szeméttől a hazai folyókat Fotó: KSZGYSZ

Előrejelző modell és kamerarendszer fedezi fel a hulladékot

A szemétgyűjtő hajó száz százalékban magyar fejlesztés.

– Az innováció újszerűsége több olyan tényező fejlesztésében rejlik, amelyet a hulladék megfigyelésébe, összegyűjtésébe, elszállításába, valamint az újrahasznosítás folyamatába építettünk be. A különböző fejlesztési eredményeknek a szakszerű összekapcsolásával pedig megsokszorozódnak az új hulladékgyűjtő hajóban rejlő lehetőségek – hívta fel a figyelmet Hankó Gergely, a projektben partnerként közreműködő Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője. A hulladék észlelésében, és a hulladékáradat mozgásának előrejelzésében egy úgynevezett hidrológiai modell segít, hogy a szakemberek megtalálják azt a helyet, ahol a legjobban eltávolítható a szennyezés.

– A fejlesztés során sokat foglalkoztunk azzal, hogy miként lehet a folyót és a hulladékot a lehető legjobban megfigyelni. Végül

egy öntanuló kamerarendszert fejlesztettünk ki, amellyel akár a hajóról, akár a partról megfigyelve látható, mi jön a folyón, így pedig időben be lehet avatkozni és a hulladékáradat továbbjutását, aprózódását megakadályozni

– mondta el az egyik mérföldkőnek számító fejlesztésről Gyalai-Korpos Miklós, a Future Plastik Kft. innovációért felelős projektvezetője. A hajón elhelyezkedő kamerarendszer képeit feldolgozó algoritmus lehetővé teszi nagy területek pásztázását és a hulladék felismerését. Ez a számítógépes rendszer a gépi és emberi megfigyelés lehetőségeit egyaránt kombinálja az adatgyűjtésben, ha kell, többször oda-vissza pontosítja a megfigyelést, és csak ezután küld értesítést a rendszer a hulladék elhelyezkedéséről.

Így ismeri fel a Robo-Collect a hulladékot
Így szűri ki a high-tech kamerarendszer a vízben lévő hulladékot Fotó: KSZGYSZ

Elsősorban keleti folyókon használnák

A hajó eszközrendszerének meghajtása önálló napelemes energiarendszerrel történik. A szemétáradat érkezésekor, a hajó ennek útjába állva, áramlással szemben lehorgonyozva működik és emeli ki a szennyeződést. Működés közben a megtisztítandó, befogott vízfelület egy úgynevezett buborékfal segítségével növelhető meg. Ehhez víz alá helyezett, a hajóról benyúló, perforált csápokba fújnak levegőt és így a létrejött buborékfal a kiszedő, fogas futószalag irányába tereli a hulladékot.

A futószalag által kiemelt hulladék válogatásra, majd nagy felfogóképességű, úgynevezett bigbag zsákokba kerül, amelyek egy másik, kisebb vízieszköz segítségével úgy távolíthatóak el a hajóról, hogy annak nem kell elhagynia munkaterületét.

A fejlesztés részeként megépített válogatónak köszönhetően a hulladék szelektálása akár automatizáltan is működhet. A fejlesztők reményei szerint a hajó hamarosan munkába áll a hazai folyókon, elsősorban a Bodrogon és a Tiszán, segítve az ottani védekezést. Mivel prototípusról van szó, így az áradások és szemétcunamik alkalmával az éles tesztek bizonyítják majd a hajó használhatóságát és a további fejlesztési lehetőségeket.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek