Horrorbaleset

Kettős vonatgázolás Alsógödnél: Megdöbbentő részleteket mesélt egy szemtanú

Létrehozva: 2022.12.02.

Még autómentőt is magának hívhatott az a sofőr, aki könnyebb sérülésekkel szállt ki a kocsijából, miután egy vonattal ütközött Alsógödnél. A férfi ücsörögve várta a segítséget és a mentősöket.

Mint arról a Bors is írt, két vonat is belerohant egy sínekre hajtó kocsiba pénteken hajnalban Alsógödnél. Először az egyik, a Szobról a Nyugati pályaudvar felé tartó vonat ütközött neki, ami átlökte a szemközti sínpárra, majd a Nyugatitól Szob felé száguldó szerelvény rohant bele. 

vonatbaleset Göd és Dunakeszi határában, 2022. december 2. Bors
A baleset helyszíne, háttérben a roncs. Fotó: Bors

A szemtanúk legnagyobb megdöbbenésére és a horrorbaleset dacára az autót vezető koreai sofőr csak könnyebben sérült, és saját lábán hagyta el a roncsot.

Az első vonat nekiment, ezután a férfi ki tudott ugrani az autóból, a második vonat érkezésénél már nem ült benne, azt mondták, hogy az zúzta ennyire össze a kocsit. Mi már csak a roncsot láttuk, és biztosra vettük, hogy a sofőr már nem él. Teszem hozzá, már az is csodával határos, hogy ez első vonat után ki tudott szállni a kocsiból 

– mesélte egy helybeli.

vonatbaleset Göd és Dunakeszi határában, 2022. december 2. Bors
Ennyi maradt az autóból, miután két vonat is átment rajta. Fotó: Bors

Úgy hallotta, hogy a férfi jól volt a baleset után.

Azt mesélték, hogy még saját magának hívta ki az autómentőket is, és a kocsi tetejére ülve várta meg őket meg a mentőket is. Amennyire tudjuk, könnyebben sérült, de végül elvitték a mentők, gondolom a megfigyelés miatt 

– tette hozzá.

Elképesztő szerencséje volt, nagyon örültünk neki, amikor megtudtuk, hogy csoda történt és túlélte

 – mondta.

A szeptemberi balesetnél is tilos jelzés ellenére hajtott fel a sínekre a sofőr, de hasonló módon, karcolásokkal úszta meg az esetet - Fotó: Bors

Nem ez az első hasonló eset, hogy a sofőr ép bőrrel úszott meg egy horrorbalesetet: szeptemberben ugyanis egy terepjárót vezetői nő hajtott rá a rákosfalvi HÉV sínjére, ahol egyenesen az érkező járatnak ütközött. 

Mint arról a Bors is írt, a szerelvény bár közel 25 méteren keresztül tolta maga előtt a roncsot és a benne ülő sofőrt, az könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

 A kocsi vezetője szintén a piros jelzés ellenére rongyolt rá a sínekre, többek szerint az okozhatta a gondot, hogy az autó még a saját lámpája váltásánál lépett rá a gázra, és pont a tilos jelzésre érhetett a sínekhez. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713424512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139317_auto_resized.png
hirtv.hu

Megerősített biztonsági intézkedések közepette zajlik az uniós csúcs + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17100163_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült az igazság: Ezért siettek bejelenteni Katalin hercegné diagnózisát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713424512
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713424512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713424512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713424512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni