Napok óta az életéért küzd egy négyéves kislány, apja azóta nem mozdul az ágya mellől

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 06. 19:30
Húsevő baktériummal fertőződött meg egy kislányt, akit napok óta gépek tartanak életben. Szülei annyira félnek, hogy nem merik magára hagyni.
K.B.

Halálos vírus terjed a fiatalok körében. Az úgynevezett A csoportú streptococcus mindössze hét napon belül már hat gyerek életét követelte Liverpoolban. A négyéves Camilla Rose Burnst is megtámadta a fertőzés, ami elsőként megnehezítette a légzését. A háziorvosa inhalátort írt fel a lánynak, majd hazaküldte. Ám az állapota az egyik percről a másikra rosszabb lett. Teljesen megváltozott a viselkedése: nyugtalanná vált. Múlt hétvége óta pedig lélegeztetőgépen tartják egy kórházban. Camilla betegágya mellől az édesapja és édesanyja egy percre sem hajlandók elmozdulni. A szülők megfogadták, hogy nem fogják magára hagyni lányukat. Mivel ezzel a munkájukat is feladták, nehéz helyzetbe kerültek.

Camilla Rose Burns, GoFundMe
Szülei rettegnek: vajon mi lesz, ha elmozdulnak a kis Camilla betegágya mellől?  Fotó: GoFundMe

– Imádkozunk, azért, hogy teljesen felépüljön. Le vagyunk sújtva. Elaltatták, és azóta is lélegeztetőgépen van, ami életben tartja. Ez a legrosszabb dolog, ami bekövetkezhetett – árulta el a kétségbeesett az édesapa, Dean a Daily Starnak.

Camilla nagynénje online adománygyűjtést indított, hogy támogatni tudja a szülőket. Pillanatok alatt az eredetileg kitűzött célösszeg sokszorosa, 21 ezer font (több mint 10 millió forint) gyűlt össze.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.