Tudományos konferenciával köszöntötték Szombathelyen Szabó Imrénét, aki hatvan éve van az egészségügyi pályán. A rendezvénynek már a címe is sajátos volt: „60 év az egészségügyben”, mert többféleképpen is érthető. Jelentheti az egészségügy mint szakma több mint fél évszázados felmérését és fejlődésének bemutatását, valamint Valika néni életpályáját is. Olyan nyolcvan-száz orvost, ápolót és más egészségügyi dolgozót hívtak meg, akik azért gyűltek össze, hogy köszöntsék a nyolcvan éves Szabó Imréné Valikát nyolcvanadik születésnapján, aki immáron hatvan éve van a pályán. A szombathelyi Markusovszky Kórház szemészeti műtőjében ma sincs olyan nap, amikor az ünnepelt reggel ne bemosakodva várná az aktuális műtétet.
– Nagyon szeretem a betegeket, szeretek rajtuk segíteni. A szemészeti műtőben dolgozom, melegséggel tölti el a szívemet, amikor műtét után azt mondja a beteg: lát. Szerintem ennél nagyobb kincs nincs is a világon – mondja a Borsnak a műtéti asszisztens.
Valika néni 1960-ban kezdte meg tanulmányait: gyermekápoló és gondozónő képzésen. Később 1962-ben döntött úgy, hogy műtéti asszisztens szeretne lenni, és azóta is jelen van a szakmában, immár kerek 60 éve.
– Ez nem a munkám, ez a hivatásom.
Szeretek dolgozni, és amíg tudom, csinálni is fogom.
A munkahelyemen is megbecsülnek, tisztelnek és szeretnek. Pont ezért, amíg a szellemi és fizika egészségem engedi, dolgozni szeretnék. – meséli.
Valika néni megosztotta velünk, hogy két gyereke, a fia és a lánya annyira nem örülnek ennek a döntésnek, viszont szerinte ez tartja őt életben.
Nálam a munkaidő nem reggel 8-tól délután 4-ig tart. Bármikor ha hívnak, én szívesen megyek. Ez éltet engem. Ha valaki szereti a hivatását és csinálni szeretné, az annak él. Ha nem szeretném amit csinálok én sem tudnám ilyen jól fenntartani magam
– árulja el Valika néni.
Valika néni az élete során több kitüntetést is kapott. Szabó Imréné ezen az említett konferencián átvehette a Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesületének elismerését, a SHAO-díjat, ami az egyik legnagyobb megtiszteltetés egy egészségügyi dolgozó számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.