Hatalmas bejelentést tett Gazdaságfejlesztési miniszter: Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 23. 09:18
Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-vel pénteken.

Az elhibázott brüsszeli szankciók rekordmagas energiaárakat és inflációt, a finanszírozási környezet romlását, valamint a hitelek brutális megdrágulását okozták. A kormány célja, hogy a nehéz körülmények ellenére is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a gazdasági recessziót. Ez pedig csak a kiszámítható és biztonságos vállalkozási hitelezés fenntartásával lehetséges”

 – áll a közleményben.

bankkártya, fizetés, szép-kártya
Fotó: Shutterstock

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy minden idő számít, így a kormány már 2022. december 23-tól elérhetővé teszi a jövő évi Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásait, amelyek az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett biztosítanak hiteleket a vállalkozások számára. A kormány a vállalkozások érdekében jövőre 2022-höz képest duplájára emelte a program forrásait, így 2023-ban 290 milliárd forintnyi költségvetési támogatás áll rendelkezésre.

A vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítása érdekében hat hitelprogram indul. A Széchenyi Beruházási Hitel maximálisan igényelhető hitelösszege 500 millió forintra emelkedik, a különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő turisztikai ágazatban működő vállalkozások számára új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezetnek be, 300 millió forint maximális keretösszeggel.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei a következők: Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához, Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére, Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez, Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő „zöld” beruházási hitelcélok megvalósítására, a Széchenyi Mikrohitel MAX+ továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljainak megvalósítására, az Agrár Beruházási Hitel MAX+ pedig elősegíti az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program sikereit és gazdaságban betöltött fontos szerepét jelzi, hogy a 2002-es indulásától napjainkig már 603 ezer hitelkérelem került befogadásra, közel 433 ezer hitelügylet jött létre, amelynek révén 5900 milliárd forint kedvezményes finanszírozási forráshoz jutottak a hazai kkv-k.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ fenti hiteleire vonatkozó részletes információk, a KAVOSZ portálján elérhetők. A kormány a közlemény szerint minden vállalkozást arra buzdít, hogy mielőbb éljen a rendkívül kedvező lehetőséggel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.