Brutális gyilkosság Bódvalenkén: egymillió forintot fizet a rendőrség

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 22. 06:20
A Bódvalenkén elkövetett emberölés elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében tűzött ki nyomravezetői díjat a rendőrség.

Ismeretlen tette ellen folyik a nyomozás a Bódvalenkén elkövetett emberölés elkövetésének gyanúja miatt. Mint arról korábban írtunk, bejelentés alapján jelentek meg a járőrök december 16-án a délelőtti órákban egy helyi lakásnál, ahol holtan találták az ott lakó nőt. Kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen elhunyt.

Bódvalenke gyilkosság, 2022. december, Fotó: TV2
Fotó: TV2

 

Az ügyben Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1.000.000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. 

 

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

Bódvalenke gyilkosság, 2022. december, Fotó: TV2
Fotó: TV2

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, de ezen túlmenően a 06-70/197-6313-as telefonszám is rendelkezésre áll.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.