Eljárást indítottak a magyar áruház ellen

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 22. 09:47
Jogsértést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gymbeam.hu hirdetéseiben, ezért versenyfelügyeleti eljárást kezdett az üzemeltetők ellen - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A hivatal szerint a szlovákiai GymBeam s.r.o. és magyarországi leányvállalata, a Gymbeam Hungary Kft. vélhetően több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. Webáruházuk valószínűleg megalapozatlan állításokkal, megtévesztő árfeltüntetéssel, a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül árusít - indokolták az eljárást.

A közlemény szerint lehet, hogy több esetben tiltott gyógyhatás-állításokkal hirdetnek termékeket, egészségre vonatkozó állításaik szabálysértők. Vélhetően elhallgatják ugyanakkor, hogy biztosítják-e a fogyasztói értékelésekre vonatkozó előírást, vagyis azt, hogy a közzétett visszajelzések olyanoktól származzanak, akik valóban megvásárolták, illetve használták az értékelt terméket.

A versenyfelügyeleti eljárás nem jelenti a jogsértés megállapítását, csak a tények tisztázására és ezzel a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Lefolytatásának időtartama 3 hónap, indokolt esetben 2 alkalommal, egyenként legfeljebb 2 hónappal hosszabbítható meg - tették hozzá.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.