Tragédia

Nem tudta feldolgozni a gyászt: Eldobta életét a 18 éves öngyilkos fiú testvére is

Z.A.

Létrehozva: 2022.12.18.

A testvérpár nagyon közel állt egymáshoz.

Egy gyászoló anyuka arról beszélt, tudta, hogy el fogja veszíteni másik fiát is, amikor eltemették a gyermekét. Patrice Matthews fia, Mikey 18 éves volt, amikor öngyilkos lett, mindössze 13 héttel azután, hogy 17 éves öccse, PJ ugyanezt tette.

Tudtam, hogy azon a napon, amikor eltemettem PJ-t, elvesztem Mikey-t. 13 hónap különbséggel születtek, és elválaszthatatlanok voltak. Emlékszem, ahogy ránéztem Mikeyra, amikor eltemettük PJ-t a temetőben, láttam, hogy mennyire össze van törve, úgy éreztem, hogy semmit sem tehetek érte.

 - mondta a Mirrornak.

PJ 2021 szilveszterén halt meg. A fiáról beszélve Patrice így nyilatkozott:

Ő egy karakter volt. Mindig a végsőkig feszítette a húrt, és mindig új dolgokat próbált ki. Ötödik év után otthagyta az iskolát, mert megőrült a munkáért. Remekül bánt a kezével, bármit szét tudott szedni és újra összerakni, különösen a traktorokat, a régi traktorokat szerette.

„Karácsony napján mindannyian együtt ültünk az asztal körül, mókáztunk, mielőtt elment a barátaival. Mikor hazatért, jó kedve volt, énekelt, de aztán egy óra múlva valami megváltozott, és ideges lett.  Vigasztalhatatlan volt, és nem akarta elmondani, mi a baj. Emlékszem, kimentem, hogy beszéljek vele, de felugrott, és azt mondta, hogy el kell mennie, hogy kiszellőztesse a fejét. Követtem őt, de láttam, hogy a ház mögötti farmra megy. Az udvaron égtek a lámpák, és azt hittem, hogy az apja fent van a marhákkal, ezért öt percre magára hagytam. Később felmentem, és a fészerben találtam rá. Emlékszem, hogy az arcához dörzsöltem a kezem, és a könnyei potyogtak. Megkértem, hogy jöjjön vissza a házba, és ő beleegyezett. Elindultam befelé, de nem jött utánam, azt mondta, mindjárt jön. De mire visszaértem, már késő volt...” - mesélte az édesanya. A mentősök perceken belül a helyszínre értek és kórházba vitték a fiút, aki pár nappal később hunyt el.

A család azonban még magához sem tudott térni a sokkoló történtek után, amikor újabb tragédia következett be, és a 18 éves Mickey is önkezével vetett véget életének.

Patrice hozzátette:

18 éves volt. Nem tudtam rávenni, hogy orvoshoz menjen, vagy segítséget kérjen, bár hosszasan beszéltem vele erről. Azon a napon, amikor meghalt, elmentem egy öngyilkosságban elhunyt családi barát temetésére, és ahogy kiléptem az ajtón, azt mondtam: 'Szeretlek, Mikey'.

Később a fiú barátai keresték meg az anyukát, mivel aggasztó üzeneteket kaptak.

A fiam, Conor berohant a házba segítséget kérni, miután a kerítésnél találtak rá Mickeyra. Aggódom az életben maradt három gyermekemért, de most mindannyian tanácsadásra járunk, hogy feldolgozzuk a gyászt. A házunk már nem a régi. Még a csend is más. Minden más.

A közösség, ahol a szörnyű tragédiák történtek, együtt éreznek a családdal és támogatásukat nyújtják.

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/9v4GXPGLd2bU2UP1uyV1f5JyFd7JAdFaQO4F0V9G0pM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlZjUxN2ZlZmQ2MzQyZmViNmIxYzEzM2VkZmY3YzI4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Erre nincsenek szavak: saját temetését szervezte meg egy 10 éves kislány

Az anyuka szerint a kislány mindig is tudta mit akar.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot