Dráma

"A terhességre sem emlékszem" - Kómában hozta világra kislányát Szilvia

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2022.12.19.

Első igazi közös karácsonyára készül Bedő-Nagy Szilvia kisebbik lányával, akit mélyaltatásban, császármetszéssel „hozott világra”. A fiatal anyuka története igazi szenzáció volt, negyven napig tartották mesterséges kómában és amikor hat hónappal később hazament, meg kellett tanulnia kerekesszékben élni, mindezt egy csecsemővel. Bár azóta a kerekesszéket mostanra mankóra cserélte, még mindig mozgáskorlátozott az anyuka.

Bedő-Nagy Szilvia néha még mindig úgy érzi, hogy sose jönnek teljesen rendbe a dolgok. A gyönyörű, fiatal kétgyermekes anyuka 2020 novemberében nyolc hónapos terhes volt, amikor hirtelen rosszul lett. Kiderült, hogy covidos, így kórházba került, ahol mélyaltatásban vették végezték el rajta a császármetszést, majd műtüdőre került és mesterségesen altatásban tartották. Mint arról korábban a Bors írt: mire felébredt, kislánya, Napsugár már másfél hónapos volt, akit édesapja vitt haza családi házukba.

Bedő-Nagy Szilvia megmentőivel
Fotó: SOTE Közel fél évig kellett a szülés után kórházban maradnia

Véget nem érő rémálom

Senkinek nem kívánom azt, ami velem, velünk történt és történik 

– kezdte lapunknak Szilvia, aki helyzetüket egy rémálomhoz hasonlította, aminek sosem akarna vége lenni. - Nekem kimaradt a szülés élménye, ami egy édesanyának nagyon fontos, felejthetetlen pillanat, ott alakul ki, erősödik meg a kapocs a kicsivel, ami a várandósság alatt kezd érni. Azonban én a terhességre sem emlékszem… Egyik pillanatról a másikra lett egy másfél hónapos lányom, akit majd csak hat hónappal később tudtam először a kezembe venni rendesen – emlékezett vissza az anyuka.

covidos kismama
Fotó: Bors Napsugárt az édesapja és anyósáék nevelték nyolc hónapos koráig
Bedő Szilvi covidos kismama
Fotó: Bors Hónapokon keresztül kerekesszékhez volt kötve, úgy látta el kislányát

Mindent az elejéről

- Később, amikor néztem Napsugárt, ott volt bennem, hogy tényleg szültem? Tényleg az én gyermekem? Azóta persze kialakult köztünk a végtelen szeretet, de nekünk ezért meg kellett küzdeni. Mint ahogy minden új volt itthon is, mindent, beleértve magamat is újra meg kellett ismerjek. Újra kellett építeni a kapcsolatunkat a férjemmel, Jocival, aki csodálatosan viselkedett végig, néha mégis bántottam – mondta őszintén az édesanya a Borsnak.

Még messze nincs vége

A kétgyermekes anyuka őszintén vallott érzéseiről, azt sem eltitkolva: mai napig jár pszichológushoz.

Még mindig kórházról-kórházra járok, testileg sem jöttem rendbe, bár már végre mankóval tudok közlekedni, csak este fáradtan van szükségem a kerekesszékre

 – folytatta Szilvia, aki bevallotta, hogy a teste még egy roncs. - Bent négy műtétem volt, bár sokáig csak a császárról tudtam, meg arról, hogy ki kellett venni a méhemet… Azóta is járok pszichológushoz és gyógytornáznom kell. Másfél év után azt is ki tudtam mondani, hogy igen, mozgáskorlátozott vagyok. Közben meg mégis tudom, hogy csoda történt velünk, túléltem ezt az egészet és itt van épen egészségesen Napsugár. Első igazi karácsonyunk lesz, nagyon készülünk!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze