A tanítás kezdetén egy tinédzser fiú baltával a kezében kezdett el rohangálni a szakközépiskola folyosóján. A Joj értesülései szerint a támadó később belépett az tantermekbe is, és homlokon vágott fejszéjével egy lányt, egy másik fiút pedig megsebesített, ezután elmenekült.
A rendőrség keresőkutyákkal együtt eredt a fiú nyomába, akit végül az oktatási intézménytől 500 méterre található mezőn fogtak el.
A helyszínen összegyűjtött információk és bizonyítékok alapján megállapították, hogy az ügyben több személy ellen elkövetett, előre kitervelt emberölés kísérletének gyanúja merült fel, ezért az esetet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói veszik át
– tájékoztatott a rendőrség.
Korábban már beszámoltunk egy nagyon hasonló esetről, ott ugyanis tömeggyilkosságot szeretett volna elkövetni a tinédzser, ezért vitt baltát az iskolába. A fiú később a rendőröknek is beismerte, hogy meg akarta ölni osztálytársait. Szerencsére nem járt sikerrel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.