Gyilkosság

Tíz év után új lakók költöztek a kulcsi horrorházba

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.11.30.

Megvették a kulcsi családirtó házát. 2012 áprilisában Horváth Csanád Jutas négy szerettét ölte meg brutális kegyetlenséggel a település egyik legnagyobb épületében. Az ingatlan azóta üresen állt, és sokáig kérdés volt, hogy a tragikus múltú épületet egyáltalán lehetséges-e értékesíteni. Nos, a jelek szerint 10 év elteltével sikerült.

Horváth Csanád Jutas az ideje nagy részét számítógépes játékokkal töltötte. Ugyan Kulcs egyik legnagyobb és legpazarabb házában lakott családjával, a gazdagság nem vonta magával a boldogságot is. A családtagok egymással is alig kommunikáltak, és az épületen belül mindenkinek megvolt a saját, kulcsra zárható részlege. A férfi ekkor már hónapok óta ellenségnek tekintette a családját, mert szerinte miattuk nem tudott átalakulni magasabb rendű, démoni formává.

A családírtó összesen négy családtagjával végzett.

Az igazságügyi elmeorvosok szakvéleménye alapján a férfi a büntethetőséget kizáró mértékű elmezavarban szenvedett, ezért felmentették a gyilkosság vádja alól, és elrendelték a kényszergyógykezelését. Ez azt jelenti, hogy az elvi lehetőség megvan rá, hogy egy nap gyógyulttá nyilvánítsák és kiengedjék.

Az impozáns épületet a helyiek azóta a rémségek házának nevezik. A telek egyik leválasztott részén egy kisebb lakóingatlan áll, azt használja a történtek óta Manyi, a férfi édesanyja, aki a Borsnak korábban elmondta, hogy a köldökzsinór elszakadt, és nem fogadná vissza gyermekét. A nagy házat évek óta árulták, de sokáig nem találtak komoly érdeklődőt. Néhány hónappal ezelőtt azonban eldőlt az épület sorsa, és megvette egy vállalkozó házaspár.

Sanyi és Erika udvariasan bemutatkozott, de mélyebben nem ismerkedtünk meg!

Hogy még mik derültek ki a házzal kapcsolatban, az a Bors csütörtöki számában olvasható.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei