Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: a jelenlegi globális kihívások közepette felértékelődik a barátság és a kiszámíthatóság

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 09. 13:15
Napjaink súlyos globális kihívásai közepette felértékelődik a Magyarország és a Maldív-szigetek közötti kapcsolatokat is jellemző barátság, kiszámíthatóság és kölcsönös tisztelet - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Maléban.
MTI

A tárcavezető tiszteletbeli főkonzullá nevezte ki Mohamed Ali Dzsana magyar tiszteletbeli konzult, akinek köszönetet mondott a kétoldalú együttműködés fejlesztésében játszott fontos szerepéért.

A ceremónián elmondott beszédében leszögezte, hogy ezen rangemeléssel a tisztségviselő személyes szerepe mellett kollégái munkáját is elismerik. Illetve kiemelte, hogy mostanra elérték azt a pontot, ahonnan már csak a fizikai képviselet, a személyes jelenlét megteremtésével lehetséges a további előrelépés az együttműködésben.

Ezért is volt szükség erre a lépésre, amelytől egyebek mellett a beruházásvédelmi megállapodás tető alá hozását, a kulturális együttműködés fejlesztését és a magyar turisták fokozott támogatását várják - mondta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország és a Maldív-szigetek 47 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással, de ő az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett a dél-ázsiai szigetországban.

"Manapság a világ hatalmas kihívásokkal néz szembe, a világ tele van problémákkal, konfliktusokkal, általában rossz hírek vesznek minket körbe. Ezen körülmények között a barátság, a kiszámíthatóság és a kölcsönös tiszteleten alapulóegyüttműködés jelentősége napról-napra nő"

 - húzta alá.

"A nemzetközi politikai porondon általában egymás kioktatásával, leckéztetésével és stigmatizálásával találkozunk a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök keresése helyett"

 - sérelmezte.

Ezzel szemben pedig frissítőnek nevezte a kölcsönös tiszteleten és egymás megértésének szándékán alapuló kapcsolatot Magyarország és a Maldív-szigetek között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.