Két hétig fájt a feje a 10 éves Isabellának, aztán kómába esett

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 15. 07:00
Hetek óta küzdenek egy édes kislány életéért az orvosok, már több műtéten is átesett. Nemrég azonban csoda történt és kinyitotta a szemét.
Bors

A tízéves kis Isabellának körülbelül két hete fájt a feje, amikor az egyik nap hirtelen nagyon melege lett. Felhívták az orvosukat, aki azt tanácsolta vigyék kórházba.

Először senki sem aggódott túlságosan Isabella Calvert állapota miatt, de a CT vizsgálat szerint rendkívüli nyomás volt az agyában. Azonnal mesterséges kómába helyezték az Alder Hey Gyermekkórházban, ahol azóta is az életéért küzdenek.

Isabellát - akit a családtagjai csak Bellának hívnak - egy nagyon édes, kedves és aranyos gyermeknek írták le. Az altatásban lévő kislány azóta számos súlyos és invazív műtéten esett át. Lecsapolták az agyát, valamint eltávolították a koponyája egy darabját, és a gyomrában lévő duzzanatot is megműtötték.

- Sok olyan pillanat volt, amikor Sarah-t és Mike-ot az orvos csapatok felkészítették a legrosszabbra. Sok sötét pillanat volt, de megdöbbentett minket, hogy milyen erős – árulta el a család barátja, Kim, aki egy adománygyűjtést szervezett a szülők számára.

Pénteken Isabella először nyitotta ki a szemét, mióta megbetegedett és reagált arra, hogy az apja kimondta a nevét. Még nagyon hosszú út áll Bella előtt a felépülésig, de ez kiváló hír volt a család számára – tudta meg a Liverpool Echo.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.