Fülön lőtte, paprikasprével fújta le a rendőröket egy autósüldözés után az embercsempész Maglódon

Fülön lőtte, paprikasprével fújta le a rendőröket egy autósüldözés után az embercsempész Maglódon

M5
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 13. 10:30
A férfit egy órán és közel 30 kilométeren keresztül üldözték a zsaruk, akikre rálőtt, lefújt. A férfi furgonjában 26 embert találtak összezsúfolva, ő mégis tagadta tettét.

Mint azt korábban a Bors megírta, a 24 éves palesztin férfi 26 külföldit szállított a német rendszámú kisbuszában az M5-ös autópályán, amikor lekapcsolták a zsaruk. Éppen meg akarták állítani a gyanús furgont, amikor a sofőr fék helyett a gázra taposott, és nagy iramban elhajtott.

Fotó: Ügyészség

A rendőrök azonnal utána száguldottak, és közel egy órán és 30 kilométeren keresztül üldözték. Eközben a sofőr nem kímélte az autópályán haladókat, sem pedig az utasait, és hajmeresztő, életveszélyes módon rodeózott az úton: 

többször áttért a szembejövő sávba, egyszer például egy kamion előtt csupán két-három méterrel rántotta vissza a kormányt a saját sávjába.

Ez egészen addig ment, míg a férfi Maglódnál félre nem rántotta a kormányt egy földútra, ahol viszont azonnal el is akadt. Ez azonban nem zavarta: kipattant a kocsiból és gyalog menekült tovább a földúton, hiába próbálták a zsaruk magyarul és angolul is felszólítani arra, hogy álljon meg. Ehelyett viszont inkább előkapta gáz-riasztó fegyverét, és egy méterről annak a rendőrnek az arca felé lőtt vele, aki a leghamarabb utolérte. 

Szerencsére senki nem sérült súlyosan, a rendőr a kezével igyekezett hárítani a lövést, fülét azonban eltalálta, ami bár vérzett, 8 napon belül gyógyuló sérülés volt. A menekülő csempész viszont ekkor sem adta fel, a következő rendőrt ugyanis, aki utolérte és elvette a fegyverét, paprikasprével fújta le. 

Ennek ellenére végül elfogták, a zsebeiben pedig még egy tíz centis pengehosszú bicskát is találtak.

 Azóta gyanúsítottként is kihallgatták, aki a hátrahagyott furgonban talált 26 - magát szír állampolgárnak valló - ember ellenére is nemhogy nem ismerte be a bűnösségét, de még panasszal is élt a gyanúsítás ellen. 

A férfi ellen most több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, amely ügyben elrendelték letartóztatását.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.