A normand fenyő az idei sláger – méghozzá ennyiért

PUBLIKÁLÁS: 2022. november 28. 10:30
Surdon, az ország fenyőfaközpontjában jártunk, ahol megtudtuk, melyik típusuk a legnépszerűbbek – és mégis melyikért, mennyit kell majd fizetnünk.

Kanász János immáron 17 éve a község polgármestere, aki joggal büszke arra, hogy a településen mondhatni teljes a foglalkoztatottság, hiszen a lakosok 98 százaléka a fenyőfákból él – éppen ezért ha valaki, ő pontosan tudja, mit kívánnak meg a trendek.

Melyik milyen?

– Régebben legfőképp az illata miatt a luc volt a divat, de ha azt az ember kivágás után beviszi a melegre, néhány nap alatt biztosan lehullik – magyarázta a Kanász János, hozzátéve, hogy éppen ezért náluk is az állomány legfeljebb 10 százalékát teszi ki a fajta.

Kanász Jánost szinte egész nap fenyőfák veszik körül (Fotó: Anka Péter)

– Mostanság mindenki a normandot keresi, hiszen az nagyon sokáig szép marad, ugyanakkor az ezüst is opció lehet, habár azt a szúróssága miatt igen nehéz díszíteni – fejtette ki a polgármester, aki szerint a méreteket tekintve az 1 méteres fák is szép számban fogynak, de az igazi slágertermékek a 2, illetve 2 és fél méter közti fák.

Melyik mennyi?

Az árak a tavalyiakhoz képest hasonlóan alakulnak majd, de ahogyan az élet bármely másik területén, bizonyos drágulás a fenyőpiacon is várható majd. 

Átlagosan 15-20 százalékos drágulással kell majd kalkulálnia családoknak, hiszen többek között a szállítás is a duplájába kerül, mint korábban 

– mondta Kanász János, hozzátéve, hogy természetesen a helypénzek és az általános rezsi is jóval borsosabb mostanában.

Szép számban állnak az értékesítésre váró fák (Fotó: Anka Péter)

Mivel tehát napjainkban sokkal magasabb a fák bekerülési költsége, forintosítva ez 

a normand esetében 5-6 ezer forintot, a lucot illetően pedig 2-2500-at jelent majd, míg az ezüstfenyő méterért várhatóan 3 ezer forint körüli összeget kérnek majd el a kereskedők.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.