Rejtélyes holttest lebegett a Beszterce folyón

Rejtélyes holttest lebegett a Beszterce folyón

kocsi
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 02. 21:30 / FRISSÍTÉS: 2022. október 02. 21:40
Egyelőre nem tudni, hogyan is kerülhetett egy kocsi a folyóba, amiben két férfi holttestét is megtalálták. A kocsi és a testek már minimum két napja a vízben lebeghettek.

Meghökkentő és rejtélyes esethez hívták a zsarukat a Beszterce folyó egyik szakaszához, miután az arra járók egy, a folyóba borult kocsit szúrtak ki. A terepjáró a vízbe borulva lebegett, amikor rábukkantak a szemtanúk, de kiemelni csak a kiérkező tűzoltók tudták, akik azonnal meglepő felfedezést tettek: a szétázott roncsban ugyanis egy 36 és egy 37 éves férfi holttest feküdt beszíjazva. 

Bár a helyszínre érkeztek a mentősök is, és rögtön megvizsgálták a testeket, életüket már nem tudták megmenteni, ami nem csoda: 

nem sokkal később ugyanis kiderült, hogy az autó már legalább két napja a folyóba borulhatott, azóta pedig a vízen lebegett. 

A Maszol úgy tudja, hogy a rendőrség szerint az autó Beszterce városából indulhatott útnak, és a közelben borulhatott bele a folyóba, azonban a sűrű aljnövényzet miatt eddig senki nem vette észre. 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan és miért történhetett a bizarr eset, a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelem szóvivője is csak annyit árult el, hogy a két áldozat a Beszterce melletti Aldorfba való, a rendőrség pedig nyomozást indított a baleset körülményeinek feltárása érdekében.

A holttesteket a kiemelés után az orvostani intézetbe szállították, hogy boncolás útján állapítsák meg a haláluk pontos okát. Addig nem lehet tudni, hogy pontosan milyen körülmények vezethettek a tragédiához, ahogyan azt sem, hogy egy véletlen és tragikus baleset vagy esetleg idegenkezűség áll-e az eset mögött. 

Egy nappal később a szerbiai Leskovac településen hajtott traktorral a Jablanica folyóba egy idős helyi férfi: a 78 éves Dušan Stanković-nak is már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből. A Szabad Magyar Szó azt írja, hogy egyelőre nem tudni, hogy a férfi hány órán keresztül volt a folyóban, a beborult traktort később, egy helyi lakos vette észre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.