Egy órán át vitáztak a héten a képviselők a Bundestagban az Olaf Scholz német kancellárt is érintő hamburgi MM Warburg magánbank 2016-os cum-ex tranzakciós botrányával kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. A parlamenti vitát a CDU/CSU (Kereszténydemokrata Unió és Bajor Keresztényszociális Unió) és az AfD (Alternatíva Németországért) kezdeményezte egy a héten megjelent könyv kapcsán, amely rávilágít a jelenlegi kancellár „különös memóriahiányára” a korrupciós ügyben. A képviselők megkérdőjelezték a kancellár szavahihetőségét és a botrány tisztázására szólították fel.
Ismeretes: az ügyészség az elmúlt években az úgynevezett cum-ex (jogtalan osztalékadó-visszatérítés) ügyletekkel összefüggő nemzetközi csalássorozat németországi szálait kezdte el vizsgálni. Scholz kancellárt pedig azzal gyanúsították meg, hogy Hamburg polgármestereként (2011–2018) befolyásolta az adóhatóságot, így a hivatal lemondott a Warburg Bank által a cum-ex-ügyletekkel kicsalt, jogtalan adó-visszatérítés befizetéséről.
A kancellárt hivatalosan adócsalásban való közreműködéssel és hamis tanúzással vádolták meg, miszerint a 2016-os cselekményével hozzájárult ahhoz, hogy a Warburg Banknak nem kellett visszafizetnie 47 millió euró (14 milliárd forint) adót, jóllehet azt jogosulatlanul kapták meg a cum-ex-ügyletek révén.
A német kormányfő a korrupciós ügy kapcsán többször is kínos helyzetbe került, egyrészt a vizsgálóbizottsági meghallgatások előtt elérhetetlenné vált naptári bejegyzések és e-mail-üzenetek, másrészt az „emlékezetkiesései” miatt. Scholz ugyan elismerte, hogy találkozott a bank tulajdonosaival, de arra már nem, hogy pontosan miről is beszélgettek. Később pedig csak azokra a részletekre emlékezett, amelyeket más tanúk, kézzelfogható bizonyítékok alapján vallomásba foglaltak.
Oliver Schröm és Oliver Hollenstein kedden megjelent könyve, amely a „A Scholz-akták: a kancellár, a pénz és a hatalom” címet viseli, a cum-ex-botránnyal és mások mellett Olaf Scholz szerepével foglalkozik. A könyv alapvetően arra a két kérdésre keresi a választ, hogy:
hamburgi polgármestersége idején Olaf Scholz kampányolt-e a bankért, hogy annak tulajdonosai mentesüljenek az adó-visszafizetés alól? Illetve a jelenlegi kancellár szándékosan vezette-e félre a parlamentet és a közvéleményt az ügyben betöltött szerepével kapcsolatban az elmúlt években?
A parlamenti vita során a kormánypártok azzal vádolták az ellenzéket, hogy „kirakatvitát folytatnak”, és nem foglalkoznak az ország valós kihívásaival. Hozzátették, hogy az ügyben felállított két vizsgálóbizottság eddig semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott a kancellár politikai befolyásolását illetően. A vitán Olaf Scholz nem vett részt.
– A kancellár hallgatása és a tanúskodás megtagadása a Warburg-ügyben aláássa a szavahihetőségét – mondta Matthias Middelberg, a CDU-frakció belügyi szakértője.
A témában készült reprezentatív felmérések azt mutatják, hogy a válaszadók mintegy 70 százaléka kételkedik a kancellár „emlékezetkiesésében”.
A kancellár neve korábban egy másik botrányban is felmerült. Még tavaly vádolta meg az igazságszolgáltatás akadályoztatásával a Scholz közvetlen felügyelete alá tartozó Financial Intelligence Unit (FIU) nevű, a pénzmosás elleni küzdelemért felelős hivatalt az ügyészség. Továbbá azzal, hogy számos gyanús nemzetközi pénzügyi tranzakcióról, például több millió eurós összegű, Afrikába irányuló kifizetésekről nem tájékoztatta a rendőrséget. A FIU-t 2019-ben már megvádolták azzal, hogy információkat tartott vissza, amikor a frankfurti tőzsdén jegyzett, a DAX legértékesebb vállalatai között számon tartott Wirecard vállalatnál komoly pénzügyi szabálytalanságok gyanúja merült fel. Több mint két évvel azután, hogy a Wirecard csődbe ment, a volt vezérigazgató, Markus Braun hamarosan bíróság elé áll. A fő vádpont: csoportosan elkövetett kereskedelmi csalás. A különösen súlyos csalásért kiszabható maximális büntetés tíz év szabadságvesztés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.