Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videón közölte, hogy a déli gázellátási útvonalon, a Török Áramlat vezetéken keresztül továbbra is akadálytalanul, hiánytalanul zajlik az ország fölgázellátása.
Mindennap megkapjuk a Gazpromtól a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiséget, és az e hónapra megállapított plusz mennyiséget is, így jelenleg már 50 százalékon áll a magyar gáztárolók feltöltöttsége, a fogyasztáshoz képest, ami azt jelenti, hogy fél évre elegendő mennyiséggel rendelkezünk. Ez az EU-ban kiemelkedő arány, tekintettel arra, hogy az Unióban betárolt földgáz mennyisége átlagosan az európai fogyasztás 27 százalékát tudná fedezni.
A miniszter arról is szólt, hogy egy korábbi hír szerint a Török Áramlaton is leállhat a földgázszállítás a karbantartási munkálatok szankciókkal kapcsolatos elhúzódása miatt. Szijjártó Péter nemrég tárgyalt a holland energiaügyi miniszterrel, és elmondta, a holland hatóságok megadták a aTörök Áramlat hollandiai cégének az exportengedélyeket, ezt a Gazprom is megerősítette.
Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú távon is biztos a Török Áramlaton keresztül a gázszállítás Magyarországra - közölte Szijjártó Péter.
A miniszter érintette az Európai Bizottság előző nap közzétett újabb javaslatát az energiaellátási válság enyhítésével kapcsolatban.
Ezt "alkalmatlannak, sőt veszélyesnek" nevezte, leszögezve, hogy ezáltal csak még tovább csökkenne a kontinensre érkező földgáz mennyisége, mivel elfogadása esetén Oroszország leállítaná a szállítást.
Egyszerű közgazdaságtani alapvetés szerint, ha egy adott termék mennyiségét egy piacon növeljük, akkor annak ára csökken, ha viszont a termék mennyiségét csökkentjük, akkor az ár nő" - mutatott rá. "Ezért növelni kellene az európai piacon a földgáz mennyiségét. Arra lenne szükség, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon, minél több földgáz érkezzen Európába
- tette hozzá.
Figyelmeztetett: a brüsszeli testület javaslata pont az ellenkezőjét váltaná ki annak, mint amit akarnak.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.