Kutatás

Ez történik a melleddel, ha túl sok kávét iszol

Létrehozva: 2022.10.21.

Egy nemrég publikált új kutatás most egy sokakat érintő probléma, a mellrák kockázata és a kávézás között tárt fel igen jelentős összefüggést.

A kávéivás élettani hatásairól régi és kiterjedt vita zajlik a tudomány berkeiben. Amíg a kávéban lévő antioxidánsok jótékony hatással lehetnek a tumoros megbetegedések kockázatainak csökkentésére, addig a szív-és érrendszeri problémákkal küszködők számára veszélyessé válhat a rendszeres kávéivás. Egy nemrég publikált új kutatás most egy sokakat érintő probléma, a mellrák kockázata és a kávézás között tárt fel igen jelentős összefüggést.

A svédországi Lund Egyetem (Lund, Scania) kutatói különleges összefüggést tártak fel a kávéivás, illetve a mellrák kialakulásának kockázata, továbbá a női mellméret változásai között. Noha a kávéivás egészségügyi kockázatai, illetve hatásai elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatban szoktak előtérbe kerülni, az utóbbi időben egyre gyakrabban esik szó a kávé preventív szerepéről bizonyos tumoros megbetegedések kockázatának csökkenésében.

 

Napi három vagy több kávé elfogyasztása esetén ugyanis kimutatható a mell méretének csökkenése.

A svéd kutatók összesen 270 önkéntes alanyt vontak be a vizsgálatukba. A rendszeres, napi legalább három vagy ennél több csésze kávét megivó csoport adatait vetették össze a kávét nem fogyasztó kontrollcsoport adataival. A kutatók azt találták, hogy a rendszeresen kávét ivó nők között sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki tumoros elváltozás a mellben, mint a kávét nem fogyasztó társaiknál. Ugyanakkor csak a viszonylag sok kávét ivó nőknél tapasztalták a mellek méretének jól észlelhető csökkenését - szemlézte az Origó. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól