A BKK azt közölte, hogy szombattól keddig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességű járművekkel indulnak, emellett rendkívüli járatok is segítik a sírkertek megközelítését.
A BKK járatai szombaton és hétfőn a szombati, vasárnap a munkaszüneti napi, hétfőn az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. A 3-as metró hétfőn és kedden a hétköznap napközbeni rend szerint, egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között pótlóbusszal lehet utazni.
A Keleti pályaudvar és a rákoskeresztúri Új köztemető között 28B jelzéssel rendkívüli villamosjárat közlekedik majd, az óbudai temető felé pedig 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek térről.
A temetők megközelítésére érdemes a közösségi közlekedési járatokat választani, az utazás megtervezéséhez az ünnepi időszakban is célszerű a BudapestGO alkalmazást használni. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a temetők környékén útlezárásokra kell számítani.
November 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.