A hazai élelmiszer-kereskedelem az utóbbi néhány évben ismét a kis alapterületű kényelmi bolthálózatokról szól, a napi bevásárlásokat a háztartások rendszerint az ilyen üzletekben intézik. A fogyasztói szemléletváltás egyik oka, hogy a háztartások többször vásárolnak kisebb kosárértéket, szemben a 15-20 évvel ezelőtti heti egyszeri nagybevásárlás helyett. Többek között ez, illetve a Spar-partnerprogram elmúlt tízéves sikerei miatt tűzte ki a Spar Magyarország Kft. stratégiai célként, hogy mind több helyen a kisebb településeken is elérhetővé váljon a cég által kínált magas minőség – mondta lapunknak Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató - írja a Magyar Nemzet.
Kiemelte, a bővülési tervekhez a saját üzlethálózat mellett egyre nagyobb mértékben támaszkodhatnak a franchise-partnereikre, akiknek egységei immár az ország 114 pontján találhatók meg. (A Spar-partnerprogram egy olyan franchise-rendszer, amelybe családi vállalkozások, befektetők szállhatnak be, átvéve a kereskedelmi lánc kínálta szakértelmet, tudásbázist és a felkínált technikákat.)
A cégvezető felidézte, hogy a Spar-partnerprogram keretében az első vállalkozó szellemű tag éppen tíz éve nyitotta meg az üzletét Móron.
A franchise -hálózat már az első esztendőkben intenzíven növekedett, az utóbbi időszakban pedig a kiskereskedelmi vállalat meghatározó lábává vált, hiszen nemcsak a családi vállalkozások látnak benne üzleti potenciált, de a lakosság körében is népszerűvé váltak a kényelmi termékek, illetve a magas minőségű kiszolgálás.
Heiszler Gabriella ismertette, hogy az elmúlt három évben stabil, 20 százalék körüli fejlődés volt megfigyelhető, és mára a teljes magyarországi Spar-hálózat forgalmának 10 százalékát bonyolítja a franchise-rendszer, ami példaértékű a nemzetközi trendeket figyelembe véve.
Hozzá kell tenni, a Spar ma már a második legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánc, üzlethálózatának gerince a szupermarket, ám a kényelmi boltok mellett több 3000 négyzetméter feletti hipermarketet is működtet.
Az elmúlt tíz évben összesen 242 üzlet csatlakozott a franchise-programhoz: ezek közül 36 Spar-partner, 69 Spar market, 86 OMV-Spar Express, 51 pedig Lukoil-Despar üzletként fut.
A hálózat napjainkban már több mint háromezer munkavállalónak biztosít megélhetést, azt pedig a kategória szerinti bontás is nyomatékosította, hogy továbbra is nagy jelentőségű értékesítési pontok a töltőállomások.
A programhoz tartozó üzletek összárbevétele évről évre emelkedik, tavaly már meghaladta a 82 milliárd forintot. Heiszler Gabriella erős alapként tekint arra, hogy a Spar-partnerprogramhoz évente átlagosan 23 új üzlet csatlakozik.
A vállalat olyan, elsősorban családi vállalkozásokkal keresi az üzleti kapcsolatot, amelyek azon túl, hogy részt vesznek a cégük mindennapi életében, többéves kereskedelmi, kiskereskedői tapasztalattal és stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek. Emellett az is előnyt jelenthet, ha valaki rendelkezik akár kiskereskedelemben, akár más területen – vendéglátásban – franchise-működési tapasztalattal.
A kereskedelmi lánc több mint 16 ezer elérhető napi fogyasztási cikket biztosít a partnerek széles áruválasztékához. Ez azért fontos, mert a franchise-partnerek ezen kínálatból állíthatják össze az üzleteik kínálatát a vásárlóközönség igényeihez passzítva. Ezen termékek között saját márkás termékek, a Regnum húsüzemek készítményei, valamint kényelmi termékek is megtalálhatóak. Az ügyvezető igazgató lapunknak rámutatott: a folyamatosan megújuló, vásárlói igényekhez igazított szortimenten túl központi logisztikai szolgáltatások és a kor elvárásainak megfelelő informatikai rendszer segíti a hálózat működését. Nemcsak az induláskor, hanem később a mindennapi működésben is sokat nyomhat a latban, hogy a partnereket dedikált értékesítési tanácsadó és külön friss termékekkel foglalkozó tanácsadó is segíti az operatív teendők során. Ráadásul évente átfogó zöldség-gyümölcs-, pék- és húsáruoktatást is tartanak a franchise-rendszer résztvevői számára.
A tartalom mellett a keret is megújul a partnerprogramban – fogalmazott az ügyvezető igazgató.
A csatlakozó üzletek külsőleg és belső kialakításukat tekintve is átalakulnak. A modernizáció során megújul a homlokzat, az eladótér, és új gépparkot kapnak ezek az áruházak.
A Spar számára fontos célként kitűzött fenntarthatóság a legkisebb üzletekben is megjelenik: az üzlethelyiségeket energiatakarékos berendezésekkel, modern hűtő-fűtő és világítástechnikával szerelik fel. Heiszler Gabriella úgy összegzett: az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a helyi igényekre szabott választék, a helyi termelők termékeinek szélesebb megjelenítése, valamint az üzlet tulajdonosa és a Spar között tapasztalható közvetlen kapcsolat miatt a csatlakozott üzletek forgalma rövid idő alatt megnőtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.