Tragédia

Élni akart: a halálba zuhant égő házából egy férfi

Bors

2022. október 3. hétfő 09:00

A pokoli lángok elől menekült, de végül kizuhant az ablakon keresztül.

Nagy erőkkel rohant ki a tűzoltóság és a mentőszolgálat ahhoz a társasházhoz, ahol borzalmas tűz pusztított. Az elsődleges információk szerint 90 lakót sikerült kimenekíteni a lángok közül, akik közül nyolc embert pedig kórházba kellett szállítani.

Fotó: Videó képernyőfotó

Heten közülük füst mérgezést kapott, még mások kisebb égési sérüléseket szenvedtek. Az embereket egy közeli templomba vitték, ahol egy rögtönzött pihenőközpontot alakítottak ki.

Az egyik lakó, azonban tragikus körülmények között életét vesztett a katasztrófa során. Egy férfi kétségbeesésében a 16. emeleti ablakán keresztül próbált kimenekülni a pokoli lángok közül. A bristoli társasház legfelsőbb emeletén lakott. Ahogy kimászott az ablakon megcsúszott és lezuhant. Esélye sem volt életben maradni – írja a The Sun.

- A tüzet gyorsan eloltották, azonban egy ember meghalt – tájékoztatott az eset kapcsán a rendőrség szóvivője, majd hozzátette: 

 Bár a hivatalos azonosítás még nem történt meg, úgy gondoljuk, hogy tudjuk, ki a férfi, és tájékoztattuk a hozzátartozóit. Gondolataink velük vannak ebben a nehéz időszakban.

A tűz súlyos károkat okozott az épület legfelső szintjében, míg az alsó emeletek egy része vízkárt szenvedett, miközben a tüzet eloltották. Az elkövetkező hetekben teljes körű vizsgálatot fognak végeznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404264_auto_resized.jpg
origo.hu

Lassú kínhalált halt egy férfi egy olcsó hajbeültetés után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10459_resized.jpg?avcount=1670060706
origo.hu

Ez a férfi egész életében embereket akart enni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404749_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Botrány! Kiakadt Zámbó Jimmy testvére: „Fejezd be az öcsém lejáratását!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404822_auto_resized.jpg
vg.hu

Katari vb: Kiszámoltuk, mennyibe kerül most Magyarországról eljutni a világbajnokságra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405139_auto_resized.jpg
ripost.hu

A hóban vetkőzött, lesd meg a színésznő tökéletes melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404560_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ilyen volt Kádár vidéki Magyarországa – fotókon a tüzépbarokk korszak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10455_resized.jpg?avcount=1670060706
borsonline.hu

Eltűnt Berki Mazsi, a telefonhívásokra sem reagált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405275_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2022. december 3-9.: a telihold szenvedélyes és feszült helyzeteket hoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10446_resized.jpg?avcount=1670060706
life.hu

Ezért igazítsd a bevitt tápanyagokat a menstruációs ciklusod egyes szakaszaihoz(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670060706
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10431_resized.jpg?avcount=1670060706
life.hu

Felfázás 1x1 – Így előzd meg a kellemetlen tüneteket!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/aIHT9EVQ5W5sAvz4BkH3ZvZVxaMI7R10hTysqH5w6z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjMjk4NjkzN2QxMjRmNzg5MTUyNjA1ODAzMGM1NzRi.jpg
Világnap

A fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából posztolt Nyitrai Zsolt

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/HFRuzybQUGNhf2JuvRYECCwZwJMnGcasg06xjehQMro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MThhYzI4ODkzZjQ4MjliNWU0OTA0ZTZlZGI0ZGEx.jpg
Újraélesztés

Villamosgázolás a körúton: Friss hírek érkeztek a többször újraélesztett fiatalról