napelem

Rezsicsökkentés: Energiatárolással lehet csak igazán spórolni, itt az új trend

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 25. 10:30
Új trend alakult ki az elmúlt hónapokban a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás. Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért választják a jövőbe mutató technológiát és igyekeznek függetleníteni magukat a szolgáltatótól.

Jelentősen megnőtt a kereslet a megújuló energia hasznosítása iránt a rezsiváltozások bejelentését követően. Az átlagemberek számára már nem az a legégetőbb kérdés, hogyan pótolják az éjszakai fogyasztásukat, hanem az, hogy legyen áramellátásuk akkor is, ha a szolgáltató már nem tud biztosítani. A Bors is írt már róla, hogy ugrásszeren megnőtt a kereslet a napelemekre, ráadásul a beruházás megvalósításához állami támogatás is igényelhető. Ugyanakkor a fogyasztók több buktatóba is beleszaladhatnak. A szakember figyelmeztet: csak annyi napelemet tudunk használni, amit a hozzá kapcsolt inverter kezelni is tud, és azzal is érdemes számolni, hogy decemberben és januárban a rövid nappalok miatt kevesebb fény érkezik a napelemre, így szinte nulla lesz a termelésünk.

napelemek
Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a napelemekre 
Fotó: Facebook 

Bármilyen rendszert is választunk, ősszel, a napos órák csökkenésével a megtermelt villamos energia is csökken, a decemberi-januári hónapokban pedig az átlagos nyári termeléshez képest a tizedére csökken a termelt napenergia.

A napelemekkel kapcsolatban bejött egy új trend, miszerint felértékelődött az energiatárolás 

– mondta Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője. - Ezért egyre inkább eltolódik a kereslet a sziget üzemű rendszerek telepítése felé, aminek lényege, hogy a napenergiát saját felhasználásunkra termeljük meg és tárolhatjuk azt akkumulátor rendszerekbe. Ez nem jár bonyolult és hosszadalmas – minimum 3-4 hónapos – engedélyeztetési feltételekkel, hiszen a szolgáltató hálózatára nincs lehetőségünk visszatermelni energiát, hiszen nincs is arra rákapcsolva, így csak mi tudjuk azt felhasználni” – magyarázta.

Új trend a napelemeknél, energiatárolás
Fotó: Facebook



Hozzátette, az energiatárolással működő rendszer mérsékelni tudja a hálózatból elhasznált villamos energia mennyiséget, és a jelenlegi árak mellett akár 2-3 év alatt meg is térülhet a befektetés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.