Egy 49 éves nő vezette azt az autót, ami telibe talált hátulról egy másikat az M1-en. A történtekről horrorba illő felvételt is készítettek szemtanúk. Ám ahelyett, hogy megállt volna a baleset után, mint aki jól végezte dolgát, tovább hajtott.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emelt vádat a 49 éves nővel szemben, aki szörnyű balesetet okozott: 2022 márciusában haladt Ausztriából Győr felé, ám Mosonmagyaróvár környékén szinte fékezés nélkül tarolta le az előtte haladó autóst.
A vétlen autóst kilökte az árokba, majd megpördülve az oldalán állt meg a kocsi, benne a 71 éves nővel, aki csodával határos módon csak könnyű sérüléseket szenvedett.
Ezek után pedig még meg sem állt a baleset okozója, hanem folytatta útját.
A Győri Járási Ügyészség a nővel szemben segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat, amiért három évig terjedő börtön is kiszabható. Emellett javasolták, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől is a sofőrt.
Az ügyben a döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.