idős nő

Fontos bejelentést tett a kormány a 13. havi nyugdíjakról

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 04. 10:46
Megsokszorozódott a dolgozó nyugdíjasok száma.

Míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett - hangsúlyozta Tállai András,

A nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk, vagyis az adókedvezmény lényegében 14 százalékos megtakarítást jelent

 - ismertette.

A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek - jelezte az államtitkár.

A szabály a vállalkozásoknak is kedvez. Érdemes nyugdíjast alkalmazni, mert a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetésének kötelezettsége alól. Egyben a korábban nyugdíjba vonult szakemberek felvételével olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez és szervezetekhez, amely jelentős hozzáadott értéket jelenthet - hangsúlyozta Tállai András.

A nyugdíjasok ma számíthatnak a kormányra, amely egy olyan többgenerációs országban gondolkodik, ahol az időseknek is több megbecsülés jut 

- fogalmazott az államtitkár.

Felidézte, hogy a kormány, ahogy minden évben, idén a háborús gazdasági helyzetben is garantálja az inflációt követő nyugdíjemelést. A januári nyugdíjemelés után a háborús infláció miatt idén júliusban évközi nyugdíj-kiegészítés is érkezett a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése érdekében. Az ezen felüli kiegészítésről ősszel - az éves várható infláció mértékének ismeretében - tud majd dönteni a kormány.

Annak ellenére, hogy orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika jelentősen megnöveli a költségvetés kiadásait, a magyar kormány továbbra biztosítja a nyugdíjasok védelméhez szükséges forrásokat, így az érintettek jövőre is számolhatnak a 13. havi nyugdíjjal

 - közölte Tállai András.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.