A Bors információi szerint az illető mentősről már korábban is felmerült: esetleg tilosban jár munka közben, és azt gyanították, amellett, hogy volt olyan beteg, akit bántalmazott, megesett, hogy meg is lopta a bajba jutott embereket, akiken segítenie kellett volna. Úgy tudjuk, a férfi ellen ezért nyomozni kezdtek, a zsaruk pedig alig pár hete rajta is ütöttek a mentősök egyik fővárosi központjában, ahonnan már a kapitányságra kísérték a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Borsnak elismerte, hogy valóban megtörtént a felháborító eset.
– A BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást, amelyben egy férfit hallgattunk ki gyanúsítottként kifosztás, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett megalapozott gyanúja miatt – közölte a BRFK a Borssal. Az Országos Mentőszolgálat megkeresésünkre szintén elismerte a történteket, de leszögezték: ilyen embernek nincs helye a mentősök között, hiszen ez a többi, tisztességes, az emberek életéért nap, mint nap keményen harcoló mentős hírnevét is csorbítja.
– Bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás egy mentődolgozó ellen, a férfi munkaviszonya a mentőknél azonnali hatállyal megszűnt – szögezte le válaszában a feltett kérdéseinkre az Országos Mentőszolgálat sajtófőnöke, Győrfi Pál. Egyelőre a rendőrség nyomoz az ügyben, és a gyanú beigazolódik, a mentőtiszt lopásért és bántalmazásért is felelhet.
– Ha a gyanú beigazolódik, a férfi a tettével a cselekmény sértettje mellett a 8500 becsületes mentődolgozónak is súlyos erkölcsi kárt okozott, többé nem lehet tagja a mentők közösségének – tette hozzá az OMSZ.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a mentős hány beteget károsított meg vagy bántalmazott, a nyomozás jelenleg is folyik, a rendőrség erre való tekintettel több információt nem árult el az üggyel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.