A váci rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték egy túszejtéses, lőtt sérüléses bejelentés alapján. A 2022. szeptember 5-én 18 óra 18 perckor befutó segélyhívásra pillanatok alatt beindult a gépezet. A bejelentő azért tárcsázta a 112-t, mert valakik meglőtték, sok vért vesztett és támadói még mindig otthonában vannak – írta a police.hu.
A kiérkező, golyóálló mellényes rendőrök a területet lezárták és biztosították, a társasházban ideiglenesen beszüntették az áram-, és gázszolgáltatást, beszerezték az épület alaprajzát, megerősítő erőket, mentőegységet. Az erkélyen keresztül a rendőrök néhány szót váltottak a bejelentővel, aki azt állította, két lövést kapott és támadói azóta sem mentek el. A helyzet nem tűnt sem valóságosnak, sem életszerűnek, ez azonban nem akasztotta meg a rendőri intézkedéssorozatot. Nem volt ugyanis kellő mennyiségű és megalapozott információ, amely megcáfolta volna a bejelentés tartalmát. Mérlegelésre, az akció idő előtti lefújására lehetőség nem volt, a bejelentés fegyveres támadókról, lehetséges túszejtésről szólt, haladéktalanul közbe kellett avatkozni.
A TEK emberei néhány perc alatt bevették a lakást, ahol csak egy férfit találtak. Támadóknak nem volt nyoma, ahogyan lőtt sérüléseknek sem. Annál inkább látszottak a 31 éves bejelentőn a szerhasználat jelei. A házkutatás során fegyvert nem, kábítószergyanús anyagokat viszont találtak a rendőrök.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hatóság félrevezetése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez a 31 éves férfi ellen, akinek a rendőri művelet több százezer forintos költségeinek megfizetésével is számolnia kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.