Négy műtéten van túl a nagypeterdi horrorbaleset túlélője – unokája segített a mentés során

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 17. 18:00
Újabb részleteket tudtunk meg a nagypeterdi horrorkarambolról. Mint kiderült: az egyik unoka, egy hétéves kislány sokat segített a rendőröknek a balesetet követően.

Az életveszélyes sérüléseket elszenvedett Szigetvár polgármesterének, Vass Péternek volt felesége a Baranya megyei Nagypeterd és Botykapeterd között. Az asszony eddig tisztázatlan körülmények közt kocsijával áttért az úttest bal oldalára, ahol egy szabályosan közlekedő traktorral ütközött. Autója teljesen összeroncsolódott, és míg ő súlyos sérüléseket szenvedett, csodával határos módon hét- és ötéves unokái, akik ugyancsak az autóban utaztak, kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet, noha a tűzoltóknak úgy kellett kivágniuk őket a teljesen összeroncsolódott járműből. 

Teljesen összeroncsolódott az autó, a sofőrt súlyos állapotban vitték kórházba, már négy nagyobb műtéten is átesett  Fotó: Baranya Megye Balesetek Bamosz Kft

– A volt feleségem Pécs felől tartott hazafelé, állatkertbe vitte a gyerekeket, akik fáradtan elbóbiskoltak a hátsó ülésen. A traktoros pedig Pécs felé vette az irányt, amikor arra lett figyelmes, hogy a szembe jövő Audi szép lassan kezd áttérni a másik sávba – mesélte a Borsnak Vass Péter. – Amikor a traktoros látta, hogy a volt feleségem áttért a másik sávba, próbált az út szélére húzódni, de így sem tudta elkerülni a karambolt, frontálisan ütköztek.

A gyerekek végig békésen aludtak a gyerekülésbe kötve, a hirtelen fékezésre és hatalmas csörömpölésre ébredtek fel. Az autó megpördült, és az 57 éves asszony azonnal eszméletét vesztette.

Amikor megérkezett a rendőrség, nem találták Ágnes iratait, mert minden szanaszét repült az autóból. Szerencsére a 7 éves kislány unokám rögtön elmondta, hogy hívják, és a szülei nevét is, ennek köszönhetően pedig azonnal értesíteni tudták a családot

 – árulta el az aggódó nagypapa.

A hétéves kislány segítségével azonosították a traktorral ütköző sofőrt  Fotó: Baranya Megye Balesetek Bamosz Kft

Unokái közül az ötéves kisfiú könnyebben sérült, a lány karcolások nélkül megúszta a balesetet. A polgármester volt felesége már négy nagyobb műtéten is átesett, az orvosok szerint jó esélyei vannak a felépülésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.