Benzin

Most érkezett: Fontos bejelentést tettek a kisbenzinkutakról

MTI

2022. augusztus 16. kedd 13:15

A kormány 18,5 milliárd forintot különített el a kisbenzinkutak támogatására.

A kormány 18,5 milliárd forintot különített el a kisbenzinkutak támogatására

A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el - mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.

A kormány az idén márciusban vezette be a kisbenzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak - emlékeztetett az államtitkár. Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta.

A sajtótájékoztatón jelen volt Egri Gábor, aki 

a rendezvény végén köszönetet mondott a kormánynak, hogy "meghallották segélykiáltásaikat". 

Egyúttal elmondta, hogy az FBSZ délután 15 órára közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszéléseiket megvitassák, és kialakítsák álláspontjukat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166957_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Hazudtak Brüsszelben, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167262_auto_resized.jpg
metropol.hu

Újabb megrázó részletek: Gergő a lakásukban akasztotta fel magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166717_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kontra (Facebook): Németország tönkretette magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167777_auto_resized.jpg
ripost.hu

Percekkel korábban is karambolozott már a Rákóczi hídnál történt baleset okozója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15163789_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Északi Áramlat - Zaharova: az incidens amerikai ellenőrzés alatt álló területen történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15164347_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor elárulta: ennek a desszertnek nem tud ellenállni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8959_resized.jpg?avcount=1664540408
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664540408
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15168046_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő: Előbb a Tétényi úton, majd percekkel később a Rákóczi hídon balesetezett ugyanaz a kamion

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8965_resized.jpg?avcount=1664540408
life.hu

Teszt: ennyire vagy hajlamos a felfázásra

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/Z2mIBHhK3EoB6XXjpD5bHK_wQuxwuxWsjLRVVixJhrw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3M2YxOTI0YTU2ZDQzOWFhNWZlZWM2ZTI5NjU0YjEz.jpg
Dráma

Dráma a bölcsődében, küzdenek egy kislány életéért – a pedagógust bilincsben vitték el

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/ybuY060LTE4wnx68T2RBV1xGxzO4nTQvh3a-aYnOsRo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2NzVkODk4MDg1NzRhNGU5ZjdhMTI2MTY5OTE4YWFk.jpg
Szankciók

Itt a bizonyíték: Sorosék azért támogatják a szankciókat, mert százmilliókat nyernek rajta