rendkívüli

Közleményt adott ki a honvédség, erre kérik a lakosságot

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 28. 11:20
Katonai járművek közlekedésére kell számítani több útvonalon.

Megnövekedett katonai járműforgalomra lehet számítani augusztus 29-én 4 és 9 óra között az alábbi útvonalon: Szolnok - M4 - M0 - M7 - 8-as számú, valamint a 77-es számú főút - Újdörögd
Szintén fokozott forgalomra kell számítani szeptember 2-án 8 és 13 óra között az Újdörögd -77-es számú főút - 8-as számú főút - M7 - M0 - M4 - Szolnok útvonalon.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják, olvasható a közleményben. Kérik, hogy a katonai járművek közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.