Rák

Köhögés elleni sziruppal küldték haza a fiatal lányt: kiderült, hogy halálos beteg

Címkék
frissrákos

Létrehozva: 2022.08.11.

A 29 éves nő tüneteit nem vették komolyan az orvosok.

Egy pusztító, gyógyíthatatlan tüdőrákban szenvedő nőnek köhögés elleni szirupot adtak az orvosok, hogy meggyógyítsa a szerintük egyszerű betegséget. Alix Burnard azt gondolta, valamilyen fertőzést kapott el, sorra csinálta a Covid-19-teszteket, ám mind negatív lett. Megnyugoditt, hogy semmi baja nincs. Egy hónap múlva azonban romlott az állapota, bedagadt a nyaka és komoly fájdalmai lettek. 

„Azt hittem, csak elaludtam a nyakamat, el is kezdtem csontkovácsot keresni. Aztán az egyik oldalon annyira megdagadt, hogy teljesen nyilvánvalóvá vált, valami komolyabb baj van” – mondta Alix, aki az egészségéért aggódva tudta, ideje felvenni a kapcsolatot a háziorvosával. A doki egy sor vizsgálatot javasolt, valamint antibiotikumot és köhögés elleni szirupot is felírt, de semmi sem segített.

Annyira nehezen lélegeztem, hogy már beszélni sem tudtam anélkül, hogy ne fogytam volna ki a levegőből. Folyamatosan váladékot köhögtem fel, így ha elindultam otthonról, egy kis pohárkát vittem magammal, amibe beleköphettem a nyákot. Éjszakánként szörnyen izzadtam, szenvedtem. Annyira lefogytam, hogy mindegyik ruhám lógott rajtam. Gyakran annyira köhögtem, hogy szabályosan rosszul lettem tőle

– mesélte a Mirrornak a nő, aki ismét orvoshoz fordult. Végül elküldték CT-vizsgálatra, amelyből végre kiderült, mi baja.

„Innentől kezdve az orvosok egész másképp álltak hozzám, éreztem, hogy ez valami komoly dolog. Életem legnehezebb időszakát éltem át, miután kiderült, hogy rákos vagyok...”

A biopszia később megerősítette, hogy Alix adenokarcinómában szenved – egy olyan rákban, amely a mirigyszövetben képződik.

„Nem igazán értettem, mit jelent ez, és egy másik orvos kellett ahhoz, hogy elmagyarázza nekem, hogy gyógyíthatatlan rákos vagyok. A szívem fájt a hír hallatán. Emlékszem, elmondtam egy barátomnak, és azt mondtam neki, hogy egy napon valószínűleg belehalok ebbe a betegségbe."

Alix kezelések sorozatába kezdett, beleértve a kemoterápiát is, amelyek célja a terjedés lassítása és az értékes idő biztosítása. Bár súlyos diagnózist kapott, a lány továbbra is optimista, és azt tanácsolja: soha ne hagyjuk figyelmen kívül a nem múló tüneteket.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét